Egy több mint 3500 éves temetőt tártak fel Egyiptomban
Egy több mint 3500 éves temetőt tártak fel a régészek a felső-egyiptomi Asszuán kormányzóságban – közölte az egyiptomi régiségekért felelős minisztérium.
Egy több mint 3500 éves temetőt tártak fel a régészek a felső-egyiptomi Asszuán kormányzóságban – közölte az egyiptomi régiségekért felelős minisztérium.
Az 1968-as csehszlovákiai események 50. évfordulója alkalmából szervezett műhelykonferenciát a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (II. RF KMF) Történelem- és Társadalomtudományi Tanszéke és a Lehoczky Tivadar Társadalomtudományi Kutatóközpont (LTTK) december 13-án.
Egyre több szélsőséges csapadékhoz vezet a klímaváltozás Európában, az Egyesült Államokban és Oroszországban a Potsdami Klímakutató Intézet tanulmánya szerint.
A túl sok alvás is káros az egészségre; a napi több mint nyolc óra alvás is megnöveli a szív és az érrendszer betegségeinek, sőt a halálnak a kockázatát is – állapította meg egy kínai tanulmány.
Először észlelték jelentős mértékű olvadás jeleit az eddig stabilnak vélt kelet-antarktiszi gleccserek egy részénél – közölte az amerikai űrkutatási hivatal (NASA).
Egy új kutatás szerint a digitális képernyő előtt töltött túl sok idő hatással van a gyerekek agyának fejlődésére: az amerikai gyermekorvosok nem tanácsolják a kisgyerekek digitális médiahasználatát.
Átlépett a csillagközi térbe az 1977-ben útnak indított Voyager 2 űrszonda, amely ikertestvére, a Voyager 1 után a második olyan, ember alkotta űreszköz, amely „elhagyta Naprendszerünket” – jelentette be hétfőn az amerikai űrkutatási hivatal (NASA).
Hondzso Taszuku japán immunológus, az idei orvosi Nobel-díj egyik kitüntetettje szerint a rák nem fog eltűnni, de az immunterápiával kezelhetővé válik a nem is olyan távoli jövőben.
Gyapjas mamut agyarából készült, ötvenezer éves tiarát találtak orosz régészek a szibériai Denyiszov-barlangban. Az Altaj-hegységben lévő barlangban évezredeken át élt a gyenyiszovai ember, a Homo nemzetség tagja egy időben a ma már kihalt neandervölgyi emberekkel.
Mesterséges rádiójelek után is kutattak a tudósok, amikor az Oumuamuát, a Naprendszer egy éve felbukkant első „csillagközi bevándorlóját” vizsgálták.
End of content
End of content