Harminchét év után újra tesztelték a Voyager–1 űrszonda hajtóműveit
A Voyager–1 hajtóműveit 1980-ban lekapcsolták, azóta standardüzemmódban kutat a csillagközi űrben.
A Voyager–1 hajtóműveit 1980-ban lekapcsolták, azóta standardüzemmódban kutat a csillagközi űrben.
December elsején az Ungvári Várban tartotta meg éves közgyűlését a Kárpátaljai Magyar Akadémiai Tanács (KMAT).
Kínai kutatók egy tópartján fedezték fel a páratlan leletet. A mintegy 215 darab tojást számláló, nem mindennapi felfedezés egy sor kérdésre választ adhat a 120 millió évvel ezelőtt, a korai kréta korban élt őshüllő viselkedését illetően. A tudósok előtt egyértelmű volt eddig is, hogy a faj egyedei kolóniákban éltek, de az egyedfejlődésüket eddig még homály…
Az elektronikus levelezés elmaradhatatlan hozadékai a csatolmányok. Az alábbi Chrome-bővítménnyel ezeket kezelhetjük jóval hatékonyabban az eddigieknél.
„A gondokat, nehézségeket, a sötétséget látva nem siránkoznunk kell és szidni a világot, hanem fényt kell gyújtatnunk, és olyan példaképeket kell keresnünk, akik személyes életükkel utat tudnak mutatni.” (Böjte Csaba testvér)
Francia orvosok először találtak bizonyítékot arra, hogy egy általában tüdő-, vese- és bőrrák kezelésére használt immunterápiás gyógyszer képes lehet megsemmisíteni HIV-fertőzött sejteket az emberi immunhiány vírusát hordozó embernél.
Több mint kétezer éves templomot találtak drónfelvételek segítségével egy izraeli katonai kiképzési területen – adta hírül a The Times of Israel online kiadása.
A prágai Klinikai és Kísérleti Orvostudományi Intézet munkatársai a műszívvel mentették meg a férfi életét.
A kalcium a test sok létfontosságú funkcióját irányítja, a kalciumháztartás zavara azonban akár rákot is okozhat.
2017. november 24-én a Debreceni Akadémiai Bizottság székházában szervezett Ember és társadalom című tudományos szimpóziumon mutatkozott be a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola két kutatóintézete. A Lehoczky Tivadar Társadalomtudományi Kutatóközpontot Dobos Sándor, a Hodinka Antal Nyelvészeti Kutatóközpontot pedig Hires-László Kornélia képviselte.
End of content
End of content