Szokatlan virágot fedeztek fel Szumátrán
A virág júniusban nyílik és ekkor hozza termését is.
A virág júniusban nyílik és ekkor hozza termését is.
Kétszáz éve született a veszettség elleni védőoltás, a pasztörizálás kifejlesztője és a járványtan megalapozója.
Elsőként írta le a később róla elnevezett betegséget, az Alzheimer-kórt.
Egy iskolai professzor sikertelen kísérletének köszönhetően született meg a világhírű magyar találmány.
A tervek szerint körülbelül öt hónap múlva ér a Holdra.
A Kárpátok Géniuszának neveztette magát, feleségét, Elenát miniszterelnök-helyettessé tette meg.
A konferenciát november 27. és 30. között tartották Bécsben.
A néhai rektor ezen a napon töltötte volna be 90. életévét.
Azt még ki kell találni, hogy ezeket a robotokat hogyan lehetne hatékonyan használni.
Az alakuló ülést december 1-jén tartották.
End of content
End of content