Fényre hajtja magát össze az origamipapír
Az Észak-Karolinai Egyetem kutatói rájöttek, hogy hogyan hozhatnak létre olyan „origamit”, mely önmagát rakja ki.
Az Észak-Karolinai Egyetem kutatói rájöttek, hogy hogyan hozhatnak létre olyan „origamit”, mely önmagát rakja ki.
Negyven éves az Intel 4004 mikroprocesszor. A világ első mikroprocesszorát 1971. november 15-én állították elő. A rendkívüli fejlődést jól mutatja, hogy ma a világ leggyorsabb processzora körülbelül 4 gigahertzes (GHz) frekvencián működik, ez pedig olyan gyors az elsőhöz képest, mint a rövidtávfutó Usain Bolt egy csigához viszonyítva.
Ukrajna a Szelena nevű projekt keretében 2017-ben kisméretű tudományos műholdat küldene Hold körüli pályára.
Egy magyar onkológus egy New York-i kutatócsoport tagjaként jött rá arra, hogyan használható egy, a pajzsmirigyműködésben fontos szerepet játszó fehérje általánosan a daganatkezelésben. Az állatkísérletek már sikeresnek bizonyultak.
Végrehajtották az első sikeres „transzfúziót” Párizsban, laboratóriumban tenyésztett emberi vérrel.
A legújabb kutatások szerint nem mindig annyira fontos a rák korai felismerése, mint korábban gondoltuk.
A pénz több objektív csereeszköznél. Ezt egy 60 évvel ezelőtti szociálpszichológiai kísérlet is megerősítette, amely szerint a szegény gyerek nagyobbnak látja a pénzérmét, mint gazdag társa – írja a Pénzkérdés blog.
Ételeink rosttartalmának növelése csökkentheti a vastagbélrák kialakulásának kockázatát – idézte brit kutatók megállapítását a BBC hírportálja.
A kolibrik nemcsak hátrafelé képesek repülni, hanem röptükben a vízcseppeket is le tudják rázni magukról, ami megóvja őket a lehűléstől és a felesleges teher cipelésétől.
A kamaszok nem azért vállalnak nagyobb rizikót, mert alábecsülik a veszélyt, hanem mert nagyon fontos számukra a siker.
End of content
End of content