Részleges napfogyatkozás várható júniusban
A napfogyatkozást naptávcsővel, napfogyatkozás-szemüveggel vagy hegesztőszemüveggel lehet majd követni.
A napfogyatkozást naptávcsővel, napfogyatkozás-szemüveggel vagy hegesztőszemüveggel lehet majd követni.
Ezek az álmok inkább az első hullámra voltak jellemzőek. A második hullámban ezeket felváltotta a társadalmi szégyentől való félelem.
Egyszerre lesz szuperhold, teljes holdfogyatkozás és vérhold is.
A beoltott serdülők egyikénél sem tapasztaltak Covid-19 fertőzést.
Hat hónapon belül felépülnek a gyerekek a Covid-19 utáni sokszervi gyulladásból.
A 75-84 éves beoltott korosztályban 91 százalékkal csökkent a kórházba kerülés kockázata, a 85 éves vagy idősebbek esetében 81 százalékkal.
Az eszközt három éven át fejlesztették ki.
A 170 kilométer hosszú és 25 kilométer széles jégtömb valamivel nagyobb, mint a spanyolországi Mallorca szigete.
Viszonylag új csillagászati módszerek segítségével azonosították a jelenleg lehetséges legprecízebben mintegy száz vörös óriás korát.
Az ilyen kezelési megközelítések különösen előnyösek lehetnek az idős betegek számára, akiknek gyakran sokféle gyógyszert kell szedniük.
End of content
End of content