Windows 365

Új szolgáltatást mutatott be a Windows

A Windows új szolgáltatást jelentett be, a Windows 365-öt, amelynek köszönhetően bármilyen eszközről, akár táblagépről is elérhető lesz egy távoli asztali gép operációs rendszere. A fizetős funkciót a cégek augusztustól vehetik majd igénybe, de az amerikai számítástechnikai óriás már most árulja.

A Windows 365 hasonlóan fog működni, mint a számítógépes játékok online közvetítése (stream) – számolt be a BBC World. Tehát a rendszer kezelése egy távoli gépen történik, amit egy másik eszköz közvetít. Ez azt jelenti, hogy mindenféle eszköz, akár táblagép vagy Apple Mac is közvetíthet egy Windows asztali gépet.

Bemutatjuk a Windows 365-öt. Az első felhő-PC minden szervezet számára a Földön.

Jelenleg főként cégek vásárolják a szolgáltatást, hiszen sokan átálltak arra, hogy keverik az irodai és az otthonról végzett munkát. A Microsoft úgy reklámozza az új funkciót, hogy „hibrid Windows egy hibrid világban”. A vállalat közölte, hogy felhasználóik bármilyen eszközről elérhetik majd a saját alkalmazásaikat és beállításaikat, azaz bárhonnan élvezhetik a személyre szabott Windows-élményt.

Ugyanazt a munkát elvégezheti laptopon egy szállodai szobából, tableten az autójából két találkozó között, vagy az asztali számítógépén az irodából” – szólt az amerikai szoftveróriás bejelentése.

A bejelentés szerint a cégek számára augusztustól lesz elérhető a funkció. Egyelőre Windows 10-et lehet majd közvetíteni vele, de a Windows 11 közvetítésére is lesz lehetőség, amint megjelenik. Azt még nem tudni, hogy magánszemélyek számára is kijön-e majd az új felhőszolgáltatás.

Forrás: hirado.hu