Jobban teljesítenek egynyelvű társaiknál a kétnyelvű gyerekek
Másként gesztikulálnak a kétnyelvű gyerekek, mint egy nyelven beszélő társaik – állapították meg a Zürichi Egyetem kutatói.
Másként gesztikulálnak a kétnyelvű gyerekek, mint egy nyelven beszélő társaik – állapították meg a Zürichi Egyetem kutatói.
Az egészségtelen, túlságosan feldolgozott, túl sós, cukros, zsíros ételek fogyasztásáról, vagyis az úgynevezett nyugati étrendről egy kutatás megállapította, hogy károsíthatja a hippokampusz nevű agyi terület étvágyszabályozó, túlevést korlátozó funkcióját.
Bizonyos daganatos és autoimmun betegségek kezelése során használt, fehérje alapú gyógyszerek sejtbe juttatására dolgoztak ki új megoldást szegedi kutatók – tájékoztatta a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) az MTI-t.
Három emberöltő, körülbelül 150 év alatt megháromszorozódott a várható élettartam – mondta Steigervald Krisztián generációkutató csütörtök reggel az M1-en.
A pajzsmirigy fontos szerepet tölt be szervezetünk működésében, zavarai pedig egészségünket és mindennapjainkat is komolyan befolyásolhatják.
A Scientia Denique – Tudomány dióhéjban – a Kárpátaljai Diákok és Fiatal Kutatók Szövetsége (KMDFKSZ) által kiadott, lektorált magyar nyelvű tudományos folyóirat. A kötet idén immár tizedik születésnapját ünnepli.
Egy új, Japánban kifejlesztett „gyerekbarát” mobiltelefon nem menti az illetlen képeket és megakadályozza a felhasználókat a meztelen fotók készítésében. A készülék számos biztonsági szolgáltatást nyújt a szülőknek, akik ezáltal megvédhetik gyermeküket a külvilág veszélyeitől.
Az időjárási feljegyzések 141 évvel ezelőtti kezdete óta soha nem volt olyan meleg a január, mint 2020-ban az amerikai Nemzeti Óceán-és Légkörkutató Hivatal (NOAA) adatai szerint.
A korábbi kutatások mind alábecsülték a kidobott élelmiszer mennyiségét, holland kutatók szerint a világon minden emberre naponta 500 kalóriányi elpocsékolt élelmiszer jut.
Az egykori Bereg vármegye nemzetségei maradandó nyomot hagytak a történelem hasábjain. Ki ne hallott volna a Rákóczi, Perényi, Esterházy, vagy épp a Schönborn családról? Méltán kerülhetne e tekintélyes nevek közé a Dercsényi is, mely kissé feledésbe merült a történelem homályában.
End of content
End of content