Pünkösdi multikulti a szentendrei skanzenben
Tizenhat magyar és négy nemzetközi közösség is bemutatkozik vasárnap és hétfőn a szentendrei skanzenben.
Tizenhat magyar és négy nemzetközi közösség is bemutatkozik vasárnap és hétfőn a szentendrei skanzenben.
Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár a vajdasági Palicson a területi és nem területi autonómiáról rendezett háromnapos jogi-tudományos konferencia megnyitóján beszélt.
Székely bélyeget ad ki a pünkösdi búcsúra a Székelyudvarhelyért Egyesület.
A Parlament négy évvel ezelőtt, május végén az elsők között fogadta el a 2010. évi XLV. törvényt a Nemzeti Összetartozás melletti tanúságtételről, mely a trianoni békediktátum 90. évfordulójáról megemlékezve a magyarság történetének e szomorú dátumát a nemzeti összetartozás napjává nyilvánította.
A délvidéki szórványt összefogó Nagybecskerek 150 általános iskolát végzett magyar diáknak kínál továbbtanulási lehetőséget anyanyelven, egy gimnáziumi és öt szakközépiskolai osztályban.
Több mint tízezer vendégre számítanak az idei Vajdasági Vágtán, amelyet második alkalommal rendeznek meg a budapesti Nemzeti Vágta délvidéki előfutamaként – mondták a szervezők csütörtökön Szabadkán.
Tüntetésbe kezdett szerdán a Román Televízió (TVR) mintegy kétszáz alkalmazottja Bukarestben az intézmény udvarán a tervezett bércsökkentésük elleni tiltakozásként.
Ismét erdélyi magánlátogatásra érkezett Károly herceg – közölte a Mediafax hírügynökség.
Folyamatosan napirenden kell tartani a magyarságot érintő kérdéseket a következő években Európában és az Európai Parlamentben – emelte ki a nemzetpolitikai helyettes államtitkár a Választások után: magyar érdekképviselet az Európai Parlamentben címmel rendezett tanácskozáson hétfőn, a fővárosi Magyarság Házában.
A Berényi József vezette felvidéki Magyar Közösség Pártja (MKP) és a Most-Híd szlovák-magyar vegyespárt is sikerként értékeli a Szlovákiában szombaton tartott európai parlamenti (EP-) választáson elért eredményét.
End of content
End of content