Kárpát-medence

Fél évig Magyarország az EU soros elnöke

Magyarország január 1-jével átvette az Európai Unió soros elnöki tisztét, amelyet fél évig tölt be. Magyarország 2004-es uniós csatlakozása óta először látja el az EU-elnökségi feladatokat. Az elnökségi félévben – az Európai Unió íratlan szabályainak megfelelően – nem a Magyarországot legközvetlenebbül érintő kérdések, hanem a nagy európai ügyek kapják a legtöbb figyelmet.

Schmitt Pál: Fél éven át újra együtt

Az új esztendő első napján vessünk számot az elvégzett és a még ránk váró feladatokkal, ne fogadjunk meg semmit, csak tegyük a dolgunk bölcsességgel, emberséggel – mondta Schmitt Pál magyar köztársasági elnök televíziós újévi köszöntőjében. Hozzátette: ami hiányosságunk volt az óévben, azt pótoljuk be, ami büszkeségünk volt, annak szellemében folytassuk cselekedeteinket.

Semjén Zsolt: az állampolgárság megadásával közjogilag is egyesülhet a nemzet

A határon túl élők számára biztosított magyar állampolgárság lehetővé teszi, hogy a nyelvében, kultúrájában és történelmében mindig is egységes magyar nemzet közjogi értelemben is egyesülhessen – mondta hétfői, a január 1-jén induló állampolgárság-igénylési eljárásról szóló parlamenti sajtótájékoztatóján Semjén Zsolt. A kereszténydemokrata politikus személyes véleményét újságírói kérdésre ismertetve azt mondta, a határon túli magyaroknak meg kell…

End of content

End of content