Magyarország több mint kilencezer ukrán menekültet fogadott kedden
Folyamatosan segítik a menekülteket.
Folyamatosan segítik a menekülteket.
A premierek sorát egy közös előadás már megnyitotta, hiszen a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színházzal bemutatták A helység kalapácsa című produkciót.
Idén először ukrán résztvevője is lesz a programnak.
A BKK közleménye szerint augusztus 31-ig ukrán úti okmányuk felmutatásával díjmentes utazásra jogosultak a BKK-járatokon.
Az ukrán-magyar határszakaszon 4954-en, a román-magyar határszakaszon 4450-en érkeztek Ukrajnából.
A tengeren érkező kőolajra terjedjen ki.
A szállítmány hétfőn indult útnak.
A csaknem 9 millió forint értékű cigarettát lefoglalták.
Magyarországra vasárnap az ukrán-magyar határszakaszon 5245 ember lépett be.
Több művészről is gondoskodnak.
End of content
End of content