Magyarország

  • Egyelőre nem szakad az MSZP

    Több mint kilenc órán keresztül tárgyalt az MSZP-frakció. A megbeszélésen Gyurcsány Ferenc pártmegújítási szándékáról is szó volt. A Magyar Nemzetben ma megjelent cikk szerint ugyanis már februárban megalakult a Demokrata Párt, amelynek alapítója nem zárta ki, hogy Gyurcsány Ferenc a jövőben vezető tisztséget tölthet be a pártban. Végül senki sem lépett ki az MSZP-frakcióból.

  • A Pál Adrienné lett a filmszemle fődíja

    Kocsis Ágnes rendező Pál Adrienn című filmje nyerte vasárnap a 42. Magyar Filmszemle fődíját, a külföldön is nagy sikerrel vetített alkotásé lett a szemle közönségdíja is. A rendezői díjat Mundruczó Kornél vehette át. Az Uránia Nemzeti Filmszínházban tartott díjátadó gálán Durst György, a szervezőbizottság vezetője elmondta: a testület erős fogadalmat tett, hogy ugyanolyan lesz a…

  • Réthelyi: az idő döntse el, mely írók szerepelhetnek az érettségi tételekben

    A nemzeti erőforrás miniszter szerint időt kell adni, hogy elváljon „az esetleges esztétikai érték és az esetleges erkölcsi érték – vagy mindkét téren az értéktelenség – pillanatnyi történelmi érzékenységünktől”, amikor arról születik döntés, mely írók szerepelhetnek az érettségi tételekben. Réthelyi Miklós ezt a jobbikos Németh Zsolt – parlamenti honlapon olvasható – írásbeli kérdésére válaszolta, amelyben…

  • A magyarok felét nem érdekli az egy százalék

    A Nemzeti Adó- és Vámhivatal szakreferense a napilapnak úgy nyilatkozott: az adózók körülbelül fele még mindig nem rendelkezik személyi jövedelemadója egy százalékáról vagyis a közel harmincmilliárd forintos, civileknek és egyházaknak felajánlható úgynevezett elvi keretből 13 milliárd forint a kasszában marad. A Népszabadság beszámolt arról is: a nyilatkozók közül sokan hibásan tesznek felajánlást, tavaly például 118…

  • „Cseresznyevirágra hulló vérző könnycsepp”

      A japán földrengés és szökőár áldozatainak megsegítésére szervezett jótékonysági koncertet a Magyar-Japán Baráti Társaság, Sűdy Zoltán volt tokiói nagykövet és Szabadi Vilmos, Liszt-díjas akadémiai tanár az MTA-n. A cégek adományaiból, a felajánlásokból és a jegyek értékesítéséből mintegy hatmillió forint gyűlt össze, amelyet a szervezők teljes egészében a természeti csapás károsultjaihoz juttatnak el.

End of content

End of content