Magyarország

  • Magyarország új alkotmánya

    A Schmitt Pál köztársasági elnök által aláírt új alaptörvényben az anyaország határain kívül élő magyarság számára legjelentősebb változás, hogy kimondja: „Magyarország felelősséget visel a határon túli magyarok sorsáért”, a régi alkotmányban szereplő „felelősséget érez” megfogalmazás helyett.

  • Huszonhat budapesti közterület kap új nevet

    Huszonhat budapesti közterület kap új nevet, miután a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén a képviselők 21 igen és 3 nem szavazat mellett elfogadták Tarlós István főpolgármester előterjesztését. Az MSZP-frakció nem vett részt a szavazásban, az LMP pedig nemmel voksolt a javaslatra. Tarlós István előterjesztésében egyebek mellett arra emlékeztetett, hogy a legutóbbi rendeletmódosítás értelmében 25-ről 5 évre…

  • Ferge Zsuzsa és Böjte Csaba is megkapta az Európai Polgár Díjat

    Ferge Zsuzsa szociológus, akadémikus és Böjte Csaba ferences rendi szerzetes is az Európai Polgár Díj kitüntetettje lett idén – derül ki az Európai Unió Hivatalos Lapjából. A nemrégiben alapított díjat olyanoknak adományozzák, akik segítik az EU-n belüli integrációt, az unió lakóinak egymás iránti megértését. Az idén 80 éves Ferge Zsuzsát Göncz Kinga (MSZP) EP-képviselő jelölte…

  • Elfogadta az Országgyűlés az új alaptörvényt

    Elfogadta Magyarország új, 2012. január 1-jén hatályba lépő alaptörvényét hétfőn az Országgyűlés.   Az új alkotmányra 262-en szavaztak igennel, 44-en nemmel, egy képviselő pedig tartózkodott. Igennel voksoltak a Fidesz és a KDNP képviselői, valamint a független Pősze Lajos. Nemmel szavazott a Jobbik-frakció és két független képviselő, Ivády Gábor és Szili Katalin. Tartózkodott a szintén független…

  • A Fidesz-frakció nem támogatja a szabad vasárnap bevezetését

    Nem támogatja a Fidesz-frakció a KDNP szabad vasárnapról szóló törvényjavaslatát – értesült a Magyar Nemzet. A napilap pénteki száma úgy tudja: a nagyobbik kormánypárt azért utasítja el a javaslatot, mert a Nemzetgazdasági Minisztériumban készült háttértanulmány szerint a szabad vasárnap bevezetése munkahelyek tízezreit veszélyeztetné. A Magyar Hírlap a Fidesz egy magas rangú, neve elhallgatását kérő képviselőjére…

End of content

End of content