Novák: a magyar kormány fordítja a legtöbbet a családokra Európában
A magyar kormány fordítja a legtöbbet, a GDP (bruttó hazai termék) mintegy öt százalékát a családokra Európában.
A magyar kormány fordítja a legtöbbet, a GDP (bruttó hazai termék) mintegy öt százalékát a családokra Európában.
Hétvégén mini művészeti fesztivált szervez a Műcsarnok, a Játék a Szabadban című rendezvényre megvásárolt belépőjeggyel megtekinthető az intézmény falai között a Szabadjáték, II. Képzőművészeti Nemzeti Szalon és a Szabadjáték – Szobák című kiállítás is, ahol egy nagy merítésű kurátori válogatásnak köszönhetően 11 teremben 249 képzőművész több mint 300 alkotását láthatja az érdeklődő – közölte a…
A jótékonyság futás vasárnap indult a történelmi Magyarország középpontjából, Szarvasról.
Úti ikon átadásával és felszentelésével emlékeztek II. János Pál pápa (1920-2005) születésének századik évfordulójára szerdán a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Máriapócson.
A magyar Szent Korona Európa egyik legrégebben használt és mai napig épségben megmaradt beavató koronája.
Az utasforgalom csökkenése miatt lezárja az üzemeltető a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2-es terminálján az utasforgalmi területek egy részét.
Legnagyobb sikereit a Falu rosszában, a Sárga csikóban, a Piros bugyellárisban aratta, s olyan dalokat vitt diadalra, mint a Cserebogár, sárga cserebogár, a Mi mozog a zöld leveles bokorban.
A szállodahajó 65 éves ukrán kapitányát az ügyészség vízi közlekedés halálos tömegszerencsétlenséget eredményező gondatlan veszélyeztetésével és segítségnyújtás elmulasztásával vádolja.
A négy püspök közül a jövő februári zsinaton választják meg a zsinat lelkészi elnökét.
Őrizetbe vett a rendőrség egy ukrán férfit, aki a gyanú szerint kilenc határsértőnek próbált segíteni, hogy Magyarországról illegálisan nyugatra utazhasson.
End of content
End of content