Ma lesz a Magyarország Szépe verseny döntője
Ma este tartják az idei Magyarország Szépe – Miss World Hungary szépségverseny döntőjét, amelyet élőben sugároz a Duna Televízió és a Duna World csatorna.
Ma este tartják az idei Magyarország Szépe – Miss World Hungary szépségverseny döntőjét, amelyet élőben sugároz a Duna Televízió és a Duna World csatorna.
Lezárták az Erzsébet hidat a Dunában talált robbanótest kiemelése miatt csütörtök délelőtt – jelentette az MTI munkatársa a helyszínről.
Nemzetközi színházi műhely nyílt Kaposváron, a kurzuson hat ország mintegy nyolcvan színész szakos felsőoktatási hallgatója, rendező gyakornoka, rendezője vesz részt – mondta az esemény főszervezője a somogyi megyeszékhelyen szerdán tartott sajtótájékoztatón.
Életének 74. évében, kedden elhunyt Aczél Endre újságíró, televíziós műsorvezető – erősítette meg a hírt a család szerdán az MTI-nek.
Lezárásához közeledik a Magyar Nemzeti Bank 2014-ben megkezdett bankjegycsere programja. A bankjegysorozat utolsó elemeként megújul az 500 forintos címlet is.
A Labdarúgó Világbajnokság apropóján a BÁV júliusban Puskás Öcsi és az Aranycsapat címmel rendez ingyenes emlékkiállítást, ahol kortárs magyar képző- és iparművészek Puskás Ferencről készített alkotásait tekinthetik meg.
A 2018-as labdarúgó-világbajnokság kezdete óta két nap kivételével piacvezető az M4 Sport. A hétvégi számok megdöntötték a teljes magyarországi televíziós piac idei nézettségi rekordjait: A Horvátország-Dánia és az Uruguay-Portugália mérkőzést is többen nézték, mint idén bármilyen magyarországi televíziós műsort.
„Minden írás líra, a szenvedő szív gyötrelme” – írta a a XX. századai magyar prózairodalom egyik legtehetségesebb alkotója, Móricz Zsigmond aki éppen ezen a napon, 1879-ben született.
A július 2-8. között megrendezendő II. Kárpát-medencei Tehetségtáborban kulturális és természeti értékeket egyaránt magába foglaló komplex programok várják a 13-14 éves fiatalokat Révfülöpön – mondta Tardy János, a Magyar Természettudományi Társulat (MTT) ügyvezető elnöke szombaton az M1 aktuális csatornán.
Műfordítói és országismereti táborokat hirdet a Lakitelek Népfőiskola, a Kelet- és Közép-Európai Kutatásért és Képzésért Alapítvány, a Tolsztoj Társaság, valamint a Magyar Írószövetség augusztus végétől – közölte Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke az MTI-vel.
End of content
End of content