A harmadik válogatóval folytatódik A Dal 2018
Ma este rendezik A Dal 2018 harmadik válogatóját: a Duna Televízióban 20 óra 30 perctől élőben látható showműsorból hatan jutnak tovább az elődöntőbe.
Ma este rendezik A Dal 2018 harmadik válogatóját: a Duna Televízióban 20 óra 30 perctől élőben látható showműsorból hatan jutnak tovább az elődöntőbe.
A Harangláb-Lónya határátkelőhelyen az ukrán oldalon fennálló informatikai probléma miatt szünetel a határforgalom február 1-jén 16 órától. Az ukrán határőrizeti szerv tájékoztatása szerint a szakemberek dolgoznak a hiba elhárításán.
A Nemzeti Színház tájékoztatása szerint Vidnyánszky Attila pályázott a határidő lejártáig: a Nemzeti Színházat jelenleg is vezető rendező, a Magyar Teátrumi Társaság elnöke már korábban bejelentette, hogy újra pályázik az intézmény vezetésére, csütörtökön pedig az MTI-nek a színház megerősítette, hogy beadta pályázatát a vezérigazgatói posztra.
Több érdekességgel, meglepetéssel és közismert vendégekkel készül a közmédia tizedik születésnapját ünneplő Család-barát magazinja, amelynek jubileumi adása szombaton lesz látható a Duna Televízióban.
Január 31-ig, azaz szerdán éjfélig érvényesek a 2017. évi éves országos és megyei autópálya-matricák Magyarországon.
Ötéves az Öt kontinens – egy nemzet című műsor, amely a világban élő magyarokkal ismerteti meg a nézőket a Duna World csatornán – hangzott el az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában.
Idén is megrendezik a Csángó Bált Budapesten, a február 10-én tartandó rendezvényen ezúttal a húsvéttól pünkösdig terjedő időszak csángó népszokásaival, énekeivel, táncaival ismerkedhetnek meg a résztvevők.
A külföldön működő hétvégi magyar iskolák pedagógusai számára rendeztek konferenciát pénteken a Külgazdasági és Külügyminisztérium – Balassi Intézetben, Budapesten.
A magukat török állampolgárnak valló férfiak illegálisan, a zöld határon át léptek be Ukrajnából Magyarország területére.
Felvételt hirdet e-learning kurzusokra a Mathias Corvinus Collegium (MCC), a középiskolás programra társadalomtudományok iránt érdeklődő magyarországi, valamint erdélyi és felvidéki diákok jelentkezését várják. A februárban induló, iskola mellett végezhető, ingyenes tanfolyamokra január 31-ig lehet jelentkezni.
End of content
End of content