Meghalt Schubert Éva Kossuth-díjas színész
Nyolcvanhat éves korában elhunyt Schubert Éva Kossuth-díjas színész, érdemes művész – közölte a Főpolgármesteri Hivatal az MTI-vel.
Nyolcvanhat éves korában elhunyt Schubert Éva Kossuth-díjas színész, érdemes művész – közölte a Főpolgármesteri Hivatal az MTI-vel.
Az Alpok, a Duna és az Adria mentén fekvő országok közös televíziós műsorának nyári kínálatát a színek kavalkádja jellemzi: kánikulában, s a borongós időben egyaránt üdítő!
Szarmata és honfoglalás kori, valamint a bronzkorból és ritka, a rézkorból származó leleteket tártak fel a kalocsai és a bajai régészek Dusnok határában – tájékoztatta Lantos Andrea, a kalocsai Viski Károly Múzeum régésze az MTI-t.
Vasárnap megrendezik a 35. Balaton-átúszást – a főszervező Budapest Sportiroda (BSI) tájékoztatása szerint.
A végéhez közeledik a Szépművészeti Múzeum Román csarnokának felújítása, az átfogó rekonstrukció után pedig jövő ősszel vehetik újra birtokba a látogatók a múzeumot.
Harminchárom felújított kerékpárt adott át adományként a kárpátaljai rászoruló családoknak a Magyar Máltai Szeretetszolgálat a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Beregsurányban csütörtökön.
Augusztus végéig több mint ezer véradást szervez országszerte a Magyar Vöröskereszt és az Országos Vérellátó Szolgálat.
Százhét előadó lép fel a csütörtöktől vasárnapig tartó kisvárdai L.E.S.Z. Feszt zenei fesztiválon – közölték a szervezők szerdán az MTI-vel.
Hamarosan számos budapesti busz- és villamosmegállóban olvashatják az utasok az Álljon meg egy novellára! nevű irodalmi pályázat húsz legjobb művét. A kárpátaljai származású Sárközi Andrea Tabula rasa című novellája is bekerült a legjobbak közé.
Ismét van nyári repülőjárat Debrecenből Egyiptomba: az első gép pénteken szállt fel a cívisváros légikikötőjéből, fedélzetén száz utassal – közölte az MTI-vel a Debrecen Airport járatfejlesztési igazgatója.
End of content
End of content