Az első magyar bölcsőde 165 éve nyílt meg
Éppen 165 éve, 1852. április 21-én nyílt meg az első bölcsőde Magyarországon – idézte fel a Magyar Bölcsődék Egyesületének elnöke pénteken az M1 aktuális csatorna műsorában.
Éppen 165 éve, 1852. április 21-én nyílt meg az első bölcsőde Magyarországon – idézte fel a Magyar Bölcsődék Egyesületének elnöke pénteken az M1 aktuális csatorna műsorában.
Magyar állami támogatásból idén ismét Magyarországon nyaralhat kísérőkkel együtt hétszáz olyan ukrán gyermek, akiknek édesapjuk meghalt vagy megsebesült a donyec-medencei fegyveres konfliktusban – jelentette be pénteken Kijevben Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár Natalija Fedorovics ukrán szociálpolitikai miniszterrel tartott sajtótájékoztatón.
A nyírábrányi határrendészek több mint 4000 doboz cigarettát találtak a Debreceni Nemzetközi Reptéren.
A kicsik válogatójában mintegy harminc tehetség mutatkozik be, közülük kilencen jutnak tovább az elődöntőbe.
A hagyományos éttermi cigányzene támogatása és népszerűsítése céljából Muzsikáló Budapest címmel hirdetett pályázatot a Miniszterelnöki Kabinetiroda és a Hagyományok Háza a főváros turisztikai szempontból frekventált helyszínein működő éttermek számára. A pályázatról április 20-án tartottak sajtótájékoztatót.
Cigarettacsempészeket ítélt jogerősen kettőtől kilenc évig tartó szabadságvesztésre kedden a Debreceni Ítélőtábla, két vádlottnál megváltoztatva a Nyíregyházi Törvényszék elsőfokú határozatát – közölte a táblabíróság szóvivője az MTI-vel.
A kapcsolati erőszak áldozatainak indított online tanácsadó oldalt az Ökumenikus Segélyszervezet, a honlapon névtelenül juthatnak információhoz az érintettek és hozzátartozóik, valamint a probléma iránt érdeklődők – jelentették be kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.
Ezer adás készült és csaknem 500 vendég szerepelt a közmédia Önök kérték! című szórakoztató kívánságműsorában, amelynek húszéves születésnapi adását kedden láthatják a nézők a Duna csatornán.
A Záhonyi Határrendészeti Kirendeltség munkatársai ellenőriztek egy záhonyi lakóház udvarában parkoló két Toyota Land Cruiser típusú személygépkocsit április 16-án.
A kirekesztés, az erősödő antiszemitizmus veszélyeire és az emlékezés, a múltból való tanulás fontosságára figyelmeztettek az Élet menete szónokai vasárnap Budapesten.
End of content
End of content