A Szent Korona mindig visszatér Magyarországra
Magyar kutatók eddig ismeretlen epizódokat tártak fel a Szent Korona kalandos történetéből. A magyar államiság jelképét többször vitték el az országból, de minden alkalommal visszatért.
Magyar kutatók eddig ismeretlen epizódokat tártak fel a Szent Korona kalandos történetéből. A magyar államiság jelképét többször vitték el az országból, de minden alkalommal visszatért.
Ukrajna sokrétű kulturális hagyományaiba, történelmébe, de az itt élők mindennapjaiba is bepillantást nyerhetnek azok, akik november 6. és 11. között ellátogatnak a budapesti Uránia Nemzeti Filmszínházba, ahol négy új és egy klasszikus, felújított ukrán film kerül vászonra, egy-egy alkalommal.
Életének 63. évében elhunyt Józsa Imre színművész; a Jászai Mari-díjas művészt hosszú, súlyos betegség után vasárnap érte a halál – tudatta a József Attila Színház az MTI-vel.
A Kossuth Rádió október 30-ai Rádiószínház adása híres magyarok végrendeleteiből készült összeállítást mutat be.
Idén is tíz fiatal zeneművész vehette át a Junior Prima Díjat csütörtök este a Müpában tartott gálaesten.
Tízezer új fát Budapestre! címmel indít faültetési programot a Fővárosi Önkormányzat – jelentette be Tarlós István főpolgármester csütörtökön a Városligeti fasorban, ahol elmondta azt is: céljuk, hogy 2019-ig 8 ezer üres fővárosi fahelyet ültessenek be.
A Maradj talpon! október 28-ai adásába a Fölszállott a páva egykori versenyzőit, emblematikus figuráit invitálták.
A sportdiplomata címmel a közmédia október 27-én dokumentumfilmet sugároz Aján Tamásról, a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség elnökéről, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tiszteletbeli tagjáról.
Életének 89. évében, hosszan tartó súlyos betegség után keddre virradó hajnalban elhunyt Bara Margit Kossuth- és Balázs Béla-díjas színésznő, az 1950-1960-as évek egyik legnagyobb magyar filmcsillaga – erősítette meg a család a 24.hu értesülését az MTI-nek.
Az ellenőrzés során kiderült, hogy a járművet a francia hatóságok körözik.
End of content
End of content