Kiürítették a Keleti pályaudvart
Kiürítették a Keleti pályaudvart hétfő délelőtt. A 24.hu úgy értesült, hogy egy gyanús csomagot találtak.
Kiürítették a Keleti pályaudvart hétfő délelőtt. A 24.hu úgy értesült, hogy egy gyanús csomagot találtak.
A kormány határozott arról, hogy a Magyar Rádió három egykori épületét a Magyar Nemzeti Múzeum kapja meg, továbbá a Múzeumkertet is felújítják. Az Országos Széchényi Könyvtár viszont nem költözik oda, hanem megújul.
A Nemzeti Vágta keretében az idén tizenhat elővágtát tartanak – tizenkettőt Magyarországon, négyet pedig határon túl -, ezek felét már megrendezték – mondta Bendes Csaba, a Nemzeti Vágta elővágta és nevezési igazgatója az M1 aktuális csatorna műsorában csütörtök este.
Magyarország turizmusára is hatással lehetnek az elmúlt időszak terroristamerényletei, és az ország akár jól is járhat azzal, hogy a turisták egy része elkerüli a veszélyesnek vélt országokat. A városlátogatást tervezők szemében ugyanis Budapest jó alternatívája lehet Párizsnak, Isztambulnak vagy Brüsszelnek – írja turisztikai szakemberekre hivatkozva a Magyar Nemzet.
A Kárpát-medence legrangosabb honfoglalás kori temetőinek leleteiből rendeznek kiállítást három múzeum részvételével a bugaci Kurultájon augusztus 12. és 14. között – közölte a Magyar-Turán Alapítvány csütörtökön az MTI-vel.
Elhunyt Körmendi János, az Illés zenekar egykori dobosa. A népszerű „Joe bácsi”, aki 1962 és 1966 között zenélt az Illésben, 75 éves volt – tette közzé szerdán az Illés Kluboschok Baráti Köre Facebook-csoport.
Gelencsér Tímeát választották 2016 legszebb lányának
A Kossuth Rádió délutáni Rádiószínházában Hunyadi János életéről szóló hangjátéksorozatot mutatnak be. Az alkotók a „törökverő” ifjúságát tíz részben dolgozták fel.
Pénteken elkezdődik a közszolgálati M5 HD program tesztsugárzása a MinDig TV digitális földfelszíni televíziós kínálatában – közölte az Antenna Hungária Zrt. az MTI-vel.
Soltész István kárpátaljai festőművész képeiből nyílt kiállítás szerdán a budapesti Forrás Galériában, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet Kárpát-haza Galéria című eseménysorozatának keretében.
End of content
End of content