Megrendezik szombaton a Balaton-átúszást
A terveknek megfelelően szombaton megrendezik a 34. Suzuki Balaton-átúszást.
A terveknek megfelelően szombaton megrendezik a 34. Suzuki Balaton-átúszást.
Bemutatkozott csütörtökön Budapesten az a húsz lány, akik közül 16-an a Miss World világverseny hazai döntőjén mérkőznek meg a Magyarország szépe címért július 17-én.
Június 25-én Luscsák Nílus, a Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye segédpüspöke áldotta meg a nyíregyháza-örökösföldi görögkatolikus templom kertjében elhelyezett Romzsa Tódor-emlékművet.
Magyarország legnépszerűbb nótarádiója 2016. június 30-án indul Erdélybe.
Idén 50 éves Debrecen legismertebb nyári nagyrendezvénye, a virágkarnevál, az évfordulót kilencnapos fiesztával ünneplik – közölték a szervezők a karnevál beharangozó sajtótájékoztatóján kedden a Nagyerdei Stadionban.
Csütörtökön ismét jelentkezik az Alpok-, a Duna- és az Adria menti országok közös televízió-műsora. A szerkesztőknek ezúttal a foci Eb is tippeket adott.
A közmédia vendége: Imets Tamás, székely feltaláló.
Kántor Zoltán szociológus, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet igazgatója vehette át a kiemelkedő külpolitikai, nemzetpolitikai tevékenységért odaítélt Lőrincz Csaba-díjat pénteken Budapesten.
A magyar kormánynak a lehetősége és a forrása is megvan arra, hogy azonnal folytassa a jelenleg Vásárosnaményig tartó M3-as autópálya továbbépítését Beregdaróc irányába – közölte Tasó László a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nyírbátorban.
Az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő ez év eleji kiírására való sikeres pályázat eredményeként 41 kárpátaljai magyar tanuló vehetett részt a Határtalanul! program keretében a Tiszaújlaki 2. Számú Széchenyi István Középiskola szervezte kiránduláson, melynek elsődleges célja a magyar–magyar kapcsolatok építése, személyes kapcsolatok kialakítása, elmélyítése volt.
End of content
End of content