„Széles a Balaton vize” Balatoni Nyár a közmédiában
Június 16-tól, hétfőtől ismét látható az M1-en és a Duna World-ön a Révfülöpről jelentkező Balatoni Nyár.
Június 16-tól, hétfőtől ismét látható az M1-en és a Duna World-ön a Révfülöpről jelentkező Balatoni Nyár.
A keleti országok leghíresebb magyar kutatóit mutatja be a Külügyminisztérium épületében június 5-én nyílt vándorkiállítás, amely tablók segítségével állít emléket a kutatásokban jelentős szerepet játszó magyar utazóknak, tudósoknak.
Tiszavirágok lepték el a folyó felszínét Szeged és az országhatár között, rajzó kérészek ezreit látni a Tisza partján esténként.
Harminchárom színházi és 13 táncművészeti pályázat érkezett a határon túli színházaknak és professzionális táncegyütteseknek járó mintegy 50 millió forintos támogatásra, amellyel a társulatok kiemelt művészeti céljainak megvalósítását segíti az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) – közölte a kultúráért felelős államtitkárság az MTI-vel szombaton.
A Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából Budapest IX. kerüeltében, Ferencvárosban elültették az Összetartozás Fáját a testvérvárosok – Felvidékről Királyhelmec, Délvidékről Magyarkanizsa Község, Kárpátaljáról Beregszász, Erdélyből Sepsiszentgyörgy – részvételével június 6-án, pénteken.
Lezárják a világörökségi Hollókő ófalujába vezető utat egy turisztikai beruházás miatt, a látványosságokat kerülőúton lehet megközelíteni keddtől június végéig – közölte a Hollókői Világörökség-kezelő Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója az MTI-vel.
Egy ukrán férfi autójában, a motortérben és csomagtartóban elrejtve egymillió forint értékű csempészcigarettára bukkantak a pénzügyőrök Zalában – tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Nyugat-dunántúli Regionális Vám- és Pénzügyőri Főigazgatóságának sajtóreferense pénteken az MTI-t.
Határon túli magyar szervezetek vezetői, valamint magyarországi és külhoni diákok részvételével emlékeztek meg az 1920-as trianoni békeszerződés aláírásának évfordulójára június 4-én, a Magyarság Házában, ahol este ünnepi gálaműsorral léptek fel a tehetséges néptáncosaink.
Kedden elkezdődött a miniszterjelöltek meghallgatása a parlamenti bizottságokban. A bemutatkozást követően a bizottságok véleményükről írásban tájékoztatják az Országgyűlést.
A Duna Televízió Zrt. az erdélyi Torockón június 6-án nyitja meg kulturális központját, a Duna Házat. Az avatás gazdag kulturális programmal társul.
End of content
End of content