Csempészalagutat találtak az ukrán határ közelében
A magyarországi vám- és pénzügyőrség föld alatti csempészalagutat talált egy határ menti településen.
A magyarországi vám- és pénzügyőrség föld alatti csempészalagutat talált egy határ menti településen.
Conchita Wurst osztrák énekes nyerte Rise Like a Phoenix (Szállj főnixként) című dalával az 59. Eurovíziós Dalfesztivált, amelynek döntőjét szombaton este rendezték Koppenhágában.
1.253 adás, 500 különböző hely, 7.500 riportalany és több tízezer kilométer. Szokatlan és érdekes helyekre kalauzolja a hallgatókat immár ötödik esztendeje a Kossuth Rádió A Hely című riportműsora.
Május 11-én, vasárnap a budapesti Erzsébet téren egész napos, ingyenes utcafesztiválon ünneplik meg az Európa-napot.
A Kárpátaljai Magyar Cserkészszövetség kapta idén a Fiatalok a Polgári Magyarországért Díjat, az elismerést Mádl Dalma – az egykori államfő Mádl Ferenc özvegye – adta át pénteken a magyar fővárosban.
Idén a Kárpátaljáról érkezik Baranyába a kovász az idei magyarok kenyeréhez, a sót pedig Parajdról küldik majd – mondta el Korinek László ötletgazda sajtótájékoztatón a baranyai megyeszékhelyen.
Áder János köztársasági elnök nyitóbeszédében Magyarország nyugatos polgárosodásának megerősítését nevezte az elkövetkező új korszak legnagyobb feladatának. Az államfő köszöntőjében javaslatot tett arra, hogy az Országgyűlés Orbán Viktort, a Fidesz elnökét válassza meg miniszterelnöknek. Az ülésen beszámolót tartott a Nemzeti Választási Iroda (NVI) és a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) elnöke is.
Kialakult a 26-os döntő mezőnye a koppenhágai 59. Eurovíziós Dalfesztiválon, miután a csütörtöki második elődöntőből újabb tíz előadó jutott a szombati fináléba. Utóbbiba a magyar Kállay-Saunders András már kedden bekerült.
Szabó Magda kapta a közönségszavazatok alapján a Lélekpillangó életműdíjat; az elismeréssel idén járó mintegy 200 ezer forintból a debreceni emlékszoba múzeummá fejlesztését, a Szabó Magda-alapítvány munkáját segítenék a 2007-ben elhunyt írónő szellemi örökségének kezelői.
Koncertek, konferenciák, kiállítások, előadások, kézműves és népművészeti bemutatók, szépségverseny, különféle játékok és nemzetközi konyha is várja az érdeklődőket a IV. Magyar Világtalálkozón május 18. és 25. között Budapesten, Ópusztaszeren és Szegeden.
End of content
End of content