Tízezer hímes tojásból építik meg a várat
Épül a világ legtörékenyebb vára Gyulán, a Harruckern János Közoktatási Intézmény tanműhelyében, ahol mintegy tízezer hímes tojásból készítik el a gyulai vár hű mását.
Épül a világ legtörékenyebb vára Gyulán, a Harruckern János Közoktatási Intézmény tanműhelyében, ahol mintegy tízezer hímes tojásból készítik el a gyulai vár hű mását.
A Fölszállott a páva második középdöntőjének 336 ezer fős nézettsége volt a teljes népesség körében (4+) a Duna TV-n és a Duna World-ön együtt, ezzel alig maradt el az előző heti legnézettebb adás mögött.
Csaknem tizenkétmillió forint értékű, feltehetően csempészett cigarettát találtak egy autó utasterében a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Lónyán szombaton – közölte a térségi rendőr-főkapitányság vasárnap a rendőrség honlapján.
Körkapcsolással ünnepelt a Duna hírháttér-műsora.
Magyarország üdvözli az Európa Tanács által „a nemzeti kisebbségek helyzete és jogai Európában” témában elfogadott dokumentumokat, melyek olyan elveket állítanak az európai jogvédelem figyelmének középpontjába, melyekért Magyarország Kormánya mindig is következetesen kiállt.
A kereszténység legnagyobb ünnepére, a jeles napokra a közmédia gazdag programkínálattal készül.
Színvonalas – elsősorban népzenei – koncertekkel, rézfúvós és kórustalálkozóval, zenés áhítattal és zsoltáros fáklyás menettel, kerekasztal-beszélgetésekkel várja vendégeit május 23. és 25. között hagyományos helyszínén, a Ráday utcában és környékén a Református Zenei Fesztivál.
A választási rendszerre is visszavezethető, hogy a Fidesznek úgy lehet meg a kétharmados többsége, hogy rosszabbul szerepelt, mint az elmúlt három választáson.
Szombaton este folytatódott az MTVA és a Hagyományok Háza közös tehetségkutató műsora a Duna TV-n, ahol már nemcsak a zsűri döntése számított. A nézők is szavazhattak.
Szombaton este folytatódik az MTVA és a Hagyományok Háza közös tehetségkutató műsora a Duna TV-n, ahol már nemcsak a zsűri döntése számít. Mostantól a nézők is szavazhatnak.
End of content
End of content