Magyarország

A nagy falon belül

A héten két műsor foglalkozik Kínával, a világ legnépesebb államával. Az Ízek, teák, kertek mozi az országot egy turista szemszögéből mutatja be, a Múlt, jelen, jövő – Kína rádiós műsor pedig egy ősi kultúra és modern világ harmonikus egységére helyezi a hangsúlyt.

Elhunyt Faragó Vilmos

Nyolcvannégy éves korában szombaton elhunyt Faragó Vilmos újságíró, az Élet és Irodalom (ÉS) korábbi főszerkesztő-helyettese – közölte a lap szerkesztősége.

Amerikából jöttem…

A külhoni magyarok életét bemutató új műsorral jelentkezik vasárnap a közmédia. Az Öt kontinens-egy nemzet című műsor a négy égtáj felöl tudósít az öt világrészen élő honfitársainknak.

Így szavazhatnak a határon túli magyarok

Levélben vagy ügyfélkapun keresztül iratkozhatnak fel a központi névjegyzékbe azok a határon túli magyar szavazók, akik élni akarnak szavazati jogukkal a magyarországi parlamenti választásokon – jelentette ki Gulyás Gergely fideszes országgyűlési képviselő.

Határon túl marad a választási regisztráció

Nem lesz választási regisztráció 2014-ben Magyarországon – jelentette be a Fidesz frakcióvezetője múlt pénteki budapesti sajtótájékoztatóján, miután alaptörvény-ellenesnek ítélte a választási eljárásról szóló törvény több rendelkezését az Alkotmánybíróság (Ab) Áder János köztársasági elnök indítványa nyomán. Rogán Antal azt mondta, a regisztráció esetleges alkotmányba foglalása a zűrzavar érzését kelthetné a szavazók körében.

„Ott a messzi Donnál…”

Január 12-én emlékezünk a szovjet csapatok doni áttörésének 70. évfordulójára. A közmédia szombaton dokumentumfilmmel idézi fel a Don kanyar harcait és a magyar történelem sötét napját.

End of content

End of content