Zemplén megyéből Hollywoodba
Nemsokára száz éves a világ egyik legnagyobb filmstúdiója. A Paramountot a magyar szármaázú Adolph Zukor alapította.
Nemsokára száz éves a világ egyik legnagyobb filmstúdiója. A Paramountot a magyar szármaázú Adolph Zukor alapította.
Hetedhét Játékmúzeum címmel Moskovszky Éva egyedülálló játékgyűjteményét és Réber László grafikus, könyv- és mesekönyv illusztrátor munkáit bemutató állandó kiállítás nyílik május 11-én Székesfehérváron a Hiemer-Font-Caraffa épületegyüttes tavaly felújított szárnyában.
Négy és fél millió forint értékben adózatlan cigarettát találtak egy ukrán állampolgár által vezetett, lengyel forgalmi rendszámú személygépkocsiban az M70-es autóúton Zala megyében
Védett ragadozó madarak – parlagi sas, rétisas, kék vércse és kerecsensólyom – láthatók a Magyar Posta legújabb bélyegsorozatán.
Óriás beruházást hoz Budapestre a CERN. Az Európai Nukleáris Kutatási Szervezet a csillebérci kutatóintézet mellett alakít ki egy több mint tízmilliárdos értékű számítástechnikai központot.
Mádl Ferenc egykori köztársasági elnökről nevezik el Tihany megszépülő főterét – közölte a település önkormányzata az MTI-vel pénteken.
A nemzetiségi nyelv és irodalom vizsgákkal pénteken megkezdődnek az írásbeli vizsgák.
28 millió forintnyi, csempészetből származó cigarettával akart elmenekülni egy ukrán férfi a Nemzeti Adó- és Vámhivatal közúti ellenőrzést végző pénzügyőrei elől Vásárosnamény térségében.
Mintegy 390 millió forintból fejleszti épületét és szolgáltatásait a nyíregyházi Hotel Pagony, a beruházás 175 millió forint európai uniós és hazai támogatással valósul meg – tájékoztatta a beruházó Timpex Kft. az MTI-t.
2012. május 2-án Magyarország Országgyűlése titkos szavazással megválasztotta az új köztársasági elnököt.
End of content
End of content