Kié az ország legszebb macija?
Gyereknapi műsorok vasárnap az m2-n
Gyereknapi műsorok vasárnap az m2-n
„Emberi hibával” magyarázza a Budapesti Rendőr-főkaptányság sajtóosztálya, amiért nem valós statisztikát közölt a Belvárosban elkövetett bűncselekményekkel kapcsolatban. Szinte biztos, hogy nem elírásról van szó.
Balesetet szenvedett egy magyar iskolásokat szállító magyar rendszámú autóbusz szombat délelőtt 10 óra tájban a délnyugat-lengyelországi opolei vajdaságban, Wroclaw környékén, Namyslów település közelében, három gyermek súlyosabban megsérült.
Két magyar katona meghalt, négy másik pedig megsérült kedden délelőtt Afganisztánban, amikor előzés közben felborult konvojuk egyik járműve – közölte a Honvédelmi Minisztérium. A baleset azért történt, mert a sofőr eddig ismeretlen okból túlságosan félrerántotta a kormányt, ezért felborult a páncélozott jármű.
Bővülhet a magyarországi munkaszüneti napok száma, ha az Országgyűlés jóváhagyja az erről szóló beadványt. A parlament elé két különálló kereszténydemokrata indítvány is bekerült, az egyik nagypénteket, a másik pedig augusztus 15-ét, Nagyboldogasszony napját javasolja munkaszüneti napnak.
Victor Ponta, a PSD elnöke szerint Traian Băsescu román államfő és Orbán Viktor magyar miniszterelnök között az a hasonlóság, hogy mindketten „bolsevik, fasiszta vagy náci” elveket vallanak, és közös céljuk a romániai magyar közösség megosztása, az RMDSZ gyengítése – írja a manna.ro.
Több mint kilenc órán keresztül tárgyalt az MSZP-frakció. A megbeszélésen Gyurcsány Ferenc pártmegújítási szándékáról is szó volt. A Magyar Nemzetben ma megjelent cikk szerint ugyanis már februárban megalakult a Demokrata Párt, amelynek alapítója nem zárta ki, hogy Gyurcsány Ferenc a jövőben vezető tisztséget tölthet be a pártban. Végül senki sem lépett ki az MSZP-frakcióból.
Kocsis Ágnes rendező Pál Adrienn című filmje nyerte vasárnap a 42. Magyar Filmszemle fődíját, a külföldön is nagy sikerrel vetített alkotásé lett a szemle közönségdíja is. A rendezői díjat Mundruczó Kornél vehette át. Az Uránia Nemzeti Filmszínházban tartott díjátadó gálán Durst György, a szervezőbizottság vezetője elmondta: a testület erős fogadalmat tett, hogy ugyanolyan lesz a…
Nem kis botrányt váltott ki a két ország között a kárpátaljai magyar konzulátusról szinte egyenesen az ukrán biztonsági szolgálatra (SZBU) vitt és – nem tisztázott eszközökkel – kihallgatott magyar nemzetiségűek ügye.
Ma kezdődik a 42. Magyar Filmszemle, amelyen hat kategóriában összesen 95 alkotás versenyez, életműdíjat kap Bara Margit színésznő.
End of content
End of content