KMKF-fórum: minden magyar állampolgárt megillet a szavazati jog
Az alkotmány tervezete és a szavazati jog megadása a határon túli magyaroknak. Erről a két témáról beszéltek a legtöbbet a KMKF egyébként zárt ülésén.
Az alkotmány tervezete és a szavazati jog megadása a határon túli magyaroknak. Erről a két témáról beszéltek a legtöbbet a KMKF egyébként zárt ülésén.
Az LMP egy pénteken benyújtott határozati javaslatában nemzeti minimumot határozna meg a határon túli magyarok szervezeteivel való kapcsolattartásban – mondta el pénteki, parlamenti sajtótájékoztatóján Dorosz Dávid. A nemzeti összetartozás bizottságának tagja, a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának (KMKF) ülése idején tartott eseményen azt mondta, pártjuk megalakulása óta úgy gondolja, hogy vannak olyan ügyek, amelyekben minden parlamenti…
A Magyar Nemzet értesülése szerint megnyílhat az út a legjelentősebb kommunista bűnök elkövetőinek tényleges felelősségre vonása előtt. A lap szerint a kormány nemcsak az új alkotmány első fejezetében, hanem átmeneti rendelkezésekben is egyértelművé tenné, hogy a kommunista időszak legsúlyosabb, a nemzetközi jog alapján is büntethető tetteivel kapcsolatosan nem tekinti lezártnak az igazságtételt. Gulyás Gergely,…
Az Európai Választási Szakértők Szövetségének elnöke szerint több pontatlan, gyenge dolog is van az alkotmánytervezetben.
76 esztendős korában, csütörtökön elhunyt Ranschburg Jenő pszichológus, a pszichológia tudományok kandidátusa.
Elkészült a Fidesz-KDNP alkotmánytervezete – jelentette be Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője, aki a húsvéti alkotmány tervezetének nevezte a sajtótájékoztatón nyilvánosságra hozott szöveget. Az alkotmánytervezet négy részből áll. Az első fejezet címe még kérdéses: vagy a Nemzeti hitvallás, vagy a Nemzeti nyilatkozat címet viseli majd. Ezt követi az Alapvetés című rész, amely egyebek mellett rögzíti,…
A szigorodó jogszabályoknak a nem dohányzók örülnek, a dohányból élő mintegy 25 ezer ember viszont állása elvesztésétől tart.
A roma integrációban játszott szerepéért a Bátor Nők Nemzetközi Díjjal tüntette ki Osztolykán Ágnest az amerikai külügyminisztérium. A Lehet Más a Politika (LMP) országgyűlési képviselője kedden Washingtonban Hillary Clinton amerikai külügyminisztertől vette át a díjat.
Az idén is színes rendezvénysorozat keretében méltatták Magyarországon az ukrán kultúra napját. Ez hagyományosan a Ruszalka Dnyisztrovaja emléktábla megkoszorúzásával vette kezdetét, ahol a megjelentek arra emlékeztek, hogy a Magyar Királyi Egyetemi Nyomdában 1837-ben kiadták a Ruszalka Dnyisztrovaja (Dnyeszteri Sellő) című almanachot, ami kimagasló szerepet játszott az újkori ukrán irodalom fejlődésében. Az emléktáblát többek között megkoszorúzta…
A parlament 258 igen szavazattal, 65 nem ellenében, 38 tartózkodással fogadta el a médiatörvény módosítását. A javaslatot azért nyújtotta be a kormány, hogy eleget tegyen az Európai Bizottság elvárásának, amely szerint a január elsejétől hatályos törvény több ponton nem felelt meg az uniós szabályozásnak.
End of content
End of content