Izgalmasnak ígérkezik Trump és az izraeli miniszterelnök mai találkozója
Ez lesz az első személyes találkozójuk Trump beiktatása óta, szakértők szerint a mostani tárgyalások évekre befolyásolhatják a közel-keleti régiót.
Ez lesz az első személyes találkozójuk Trump beiktatása óta, szakértők szerint a mostani tárgyalások évekre befolyásolhatják a közel-keleti régiót.
Több erdélyi iskolában nem indul magyar tannyelvű osztály a következő tanévtől. A megszűnés és összevonás már nemcsak a szórványban jelent gondot, a tömbmagyar településeken is aggasztóvá vált a helyzet.
Egy személyszállító és egy tehervonat ütközött frontálisan.
Feltehetően sújtólégrobbanást követően bányászok rekedtek a mélyben a Kína középső részén fekvő Hunan tartományban – közölték a helyi hatóságok.
Életének hetvennyolcadik évében megtért Teremtőjéhez Cseri Kálmán nyugalmazott református lelkipásztor.
Idén is megszervezi a BORUM Kárpát-medencei református szőlészek és borászok fórumát a Magyar Református Szeretetszolgálat.
Kilenc embert elsodort egy lavina hétfő délelőtt a francia Alpokban, Tignes település közelében, legalább négyen meghaltak – jelentették a francia hírtelevíziók a hegyimentőkre és a rendőrségre hivatkozva.
Csaknem háromnegyedes többséggel megválasztotta Frank-Walter Steinmeiert Németország szövetségi elnökének vasárnap Berlinben a német szövetségi közgyűlés.
A csehszlovák légió katonái által, 1919-ben békés tüntetőkre leadott sortűz áldozataira emlékeztek felvidéki magyarok vasárnap, a tragédia évfordulóján Pozsonyban az áldozatok emlékhelyén, a Csalogányvölgyi temetőben.
Vízi parádéval megkezdődött a karneváli szezon szombat este az olaszországi Velencében, amelynek csatornáin jelmezesekkel teli gondolák vonultak fel több mint ötvenezer érdeklődő előtt.
End of content
End of content