Jogkiterjesztési küzdelem: eszközök és lehetőségek Ukrajnában
Potápi Árpád János szerint kiemelten fontos, hogy a nemzeti kisebbségek minél inkább ismerjék jogaikat és éljenek is azokkal.
Potápi Árpád János szerint kiemelten fontos, hogy a nemzeti kisebbségek minél inkább ismerjék jogaikat és éljenek is azokkal.
Még öt napig – február 15-én éjfélig – lehet jelentkezni az egyetemek, főiskolák szeptemberben induló felsőoktatási képzéseire. Díjmentesen három helyet jelölhetnek meg a diákok.
A kulturális örökség európai évének nyilvánítják 2018-at, a kezdeményezés célja az európai identitás megerősítése – közölte csütörtökön az uniós tagállami kormányokat tömörítő tanács, miután megállapodás született a testület és az Európai Parlament képviselői között.
Nyelv és a kisebbségek ma Vajdaságban címmel szervezett tegnap este tanácskozást az újvidéki városi könyvtárban a Filozófiai és Társadalomelméleti Intézet Regionális Tudományosközpontja.
Az elmúlt négy évben 104 nyelv- és szimbólumhasználati ügyben léptek fel a székelyföldi Kovászna megye önkormányzatai ellen a megye prefektusai. A kormány helyi képviselőinek a fellépéseiről Tamás Sándor, a Kovászna megyei önkormányzat elnöke tartott szerdán sajtótájékoztatót Sepsiszentgyörgyön.
Robbanás történt a Flamanville atomerőművében csütörtök reggel, Franciaország észak-nyugati részén.
Két aranyérem, egy felejthetetlen 6:3, illetve egy ezüstérem, mindez a svájci világbajnokságon. Ezek a legnagyobb sikerei az Aranycsapatnak. 2018 Aranycsapat-emlékév lehet.
A Határtalanul! program továbbfejlesztésére csaknem 933 millió, működtetésére 19 millió forintot biztosít a kormány – az erről szóló határozat szerdán jelent meg a Magyar Közlönyben.
Esték a Hild-villában címmel művészetelméleti előadássorozatot indít kétheti rendszerességgel a Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézete.
Csehország megerősíti lvovi főkonzulátusát, hogy képviselet az eddigi havi 400 helyett akár havi 800 ukrán munkakérelmet is el tudjon intézni – döntött szerdán a cseh kormány.
End of content
End of content