Füzér lovasa nyerte a 9. Nemzeti Vágtát
Kun Ferenc, Füzér lovasa Colonia Victoria nevű lován nyerte a 9. Nemzeti Vágta döntőjét vasárnap este a fővárosi Hősök terén.
Kun Ferenc, Füzér lovasa Colonia Victoria nevű lován nyerte a 9. Nemzeti Vágta döntőjét vasárnap este a fővárosi Hősök terén.
A kormányzó Egységes Oroszország párt a szavazatok 51 százalékát szerezte meg az oroszországi parlamenti választáson a voksok negyedének összesítése alapján. A Vlagyimir Putyin elnök mögött álló párt így várhatóan növelheti mandátumainak számát a parlament alsóházában az előző ciklushoz képest. Ugyanaz a négy párt alapíthat majd frakciót, mint eddig.
Megkezdődött Oroszországban vasárnap a parlamenti választás.
A különleges ízek és a minőségi zene kedvelőit várják szeptember 23. és 25. között a debreceni Nagyerdőbe, a hatodik Zamat pálinka pároskolbász fesztiválra – közölték a szervezők csütörtökön sajtótájékoztatón.
A Hősök emlékkövének megkoszorúzásával, a versenyző 71 település lovasának ünnepélyes fogadalomtételével és történelmi lovas felvonulással megkezdődött a 9. Nemzeti Vágta szombaton Budapesten, a Hősök tere körül kialakított speciális versenypályán.
2017. március 2-án kezdődik Nagyszalontán az Arany János-emlékév, amely a költő születésének 200. évfordulója előtt tiszteleg – közölte csütörtökön a Magyar Tudományos Akadémia az MTI-vel.
Meggyűlt a bajuk szomszédaikkal a sarkköri Kara-tengernél kutató orosz meteorológusoknak. Két hete jegesmedvék vették ostrom alá állomásukat, azóta nem mernek kilépni az épületből.
Ma kezdődik és jövő vasárnapig tart az Ars Sacra fesztivál, amely több mint hatszáz ingyenes zenei, irodalmi, művészeti programmal várja vendégeit szerte az országban és a határon túl is.
Megérkeztek az Európai Unió (EU) 27 tagállamának küldöttségei pénteken délelőtt a tagországok kormány- és államfőinek csúcstalálkozójának helyszínére, a pozsonyi várba, ahol nem sokkal tíz óra után megkezdődött az első olyan, informális uniós csúcstalálkozó, melyen az Egyesült Királyság nem vesz részt.
Izraeli katonák lelőttek egy palesztin férfit a ciszjordániai Hebronnál, amikor őrizetbe vételkor megpróbált elszökni – közölte az izraeli hadsereg.
End of content
End of content