Véget ért a lengyelországi népszavazás
Véget ért vasárnap éjjel a lengyelországi népszavazás, amelyen a voksolni jogosultak három témakörben nyilváníthattak véleményt, köztük a választási rendszer megváltoztatásáról.
Véget ért vasárnap éjjel a lengyelországi népszavazás, amelyen a voksolni jogosultak három témakörben nyilváníthattak véleményt, köztük a választási rendszer megváltoztatásáról.
A migrációs válságról folytatott telefonbeszélgetést Angela Merkel német kancellár és Orbán Viktor magyar miniszterelnök – közölte szombat este Berlinben Georg Streiter helyettes kormányszóvivő.
Az Iszlám Állam nevű dzsihadista szervezet az utóbbi hetekben több alkalommal is mérgesgázt vetett be Szíriában és Irakban. A támadások célpontjai a kurd biztonsági erők tagjai és szíriai civilik voltak – jelentette pénteken a Die Welt című német napilap hírszerzési információkra hivatkozva.
Mintegy 4500 migránst szállítottak el az éjjel az osztrák határhoz buszokkal – jelentette be Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára szombat reggel sajtótájékoztatón.
Vlagyimir Putyin szerint az európai menekültválság előrelátható volt, és elsősorban Washington elhibázott közel-keleti politikája tehető érte felelőssé.
Németországban ismét tűz ütött ki a menedékkérők egyik szálláshelyén péntekre virradóan. Öt ember sérüléseket szenvedett.
Ha nem védjük meg a határainkat, újra és újra tízmilliók fognak jönni Európába – jelentette ki a miniszterelnök a Kossuth rádió 180 perc című műsorában pénteken. A kormányfő szerint komoly véleménykülönbség van az EU és Magyarország között, mert az uniós vezetők nagy része úgy gondolja, mindenkit be kell engedni, pedig ha mindenkit beengedünk, vége Európának….
A londoni Capital Spreads elemző cég a határidős indexek alapján arra számít, hogy a londoni tőzsde fő mutatója, az FTSE-100 84-93 ponttal, 1,5 százalékkal, a frankfurti DAX-30 index 170-176 ponttal, 1,7 százalékkal, a párizsi CAC-40 pedig 81-84 ponttal, 1,8 százalékkal zuhanhat nyitáskor. Az IG Markets a Dow Jones hírügynökségnek az FTSE-100 indexre 65 pontos, a…
Hatodik alkalommal szervezték meg a királyok és fejedelmek szülővárosában a magyar napokat. A magyarság identitásának megőrzésében szerepet játszó fontos eseményről szombaton a közmédia dokumentumfilmet sugároz.
Orosz jóváhagyással Egyiptom és az Egyesült Arab Emírségek veszi meg azt a két Mistral típusú hadihajót, amelyeket Párizs eredetileg Moszkvának szánt, de az ukrán válságból fakadó diplomáciai ellentétek miatt végül nem szállítottak le – adta hírül csütörtökön az Egypt Independent című egyiptomi hírportál orosz sajtóértesülésekre hivatkozva.
End of content
End of content