4500 migránst szállítottak el az éjjel az osztrák határhoz; újraindulhatnak a nemzetközi vonatok

Mintegy 4500 migránst szállítottak el az éjjel az osztrák határhoz buszokkal – jelentette be Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára szombat reggel sajtótájékoztatón.

Giró-Szász András kormányzati kommunikációért felelős államtitkár pedig arról számolt be, jelenleg is ülésezik az operatív törzs, amely megállapította, hogy a Keleti pályaudvaron levő állapotok lehetővé teszik azt, hogy korábbi menetrend szerint újrainduljanak a nemzetközi vonatok is.

Eközben kétszáz migráns gyalog indult Hegyeshalom és Bécs irányába Vámosszabadiból – közölte az M1 aktuális csatorna szombat reggel.

Tájékoztatásuk alapján a migránsok reggel 9 órakor már Győrben jártak.

Az M1 úgy tudja, a Vámosszabadiban található nyílt befogadó állomáson tartózkodók azt követően indultak útnak, hogy megtudták, Ausztria beengedi a Keleti pályaudvar elől pénteken gyalog Bécs felé indulókat.

Mindeközben a Keleti pályaudvar aluljárója ismét megtelt bevándorlókkal.