Az autonómiáról vitáznak Felvidéken
Az autonómia kérdése mellett az anyanyelvoktatás helyzete is előkerül majd a Martosi Szabadegyetemen.
Az autonómia kérdése mellett az anyanyelvoktatás helyzete is előkerül majd a Martosi Szabadegyetemen.
Matteo Renzi olasz miniszterelnök kedden bejelentette, hogy hamarosan költségvetési különtámogatásban részesülnek az ország partjaira érkező illegális bevándorlókat befogadó önkormányzatok. Lombardia tartomány elnöke ugyanakkor a helyi polgármestereknek megtiltotta a bevándorlók befogadását.
A fideszes Bocskor Andrea Aknaszlatina sóbánya-település elhanyagolt állapotáról beszélt az Európai Parlament (EP) plenáris ülésén, az úgynevezett egyperces felszólalások sorában, hétfőn késő este.
Állandó folyami határátkelőhely nyílik a Tiszán Szegednél, az uniós támogatással megvalósuló fejlesztéstől a személy- és a teherforgalom erősödését, a turizmus fejlődését is várják – jelentette be Csókási Eszter, a DKMT Nonprofit Közhasznú Kft. ügyvezetője kedden a csongrádi megyeszékhelyen.
Ma indul külhoni útjára a Kárpát-haza Galéria által életre hívott Boldogasszony-vándorkiállítás. Elsőként Kárpátaljára viszik az 55 kortárs magyar művész Mária-ábrázolását bemutató tárlatot – mondta Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet (NSKI) elnöke az MTI-nek.
Az amerikai közlekedésbiztonsági hatóságnak (TSA) legalább 73, a légiközlekedésben dolgozó alkalmazottat kellett volna terrorizmussal kapcsolatba hozható tevékenysége miatt jelentenie vagy kizárnia a szolgálatból – derült ki a belbiztonsági minisztérium főellenőrének hétfőn ismertetett jelentéséből.
Különösebb incidensek nélkül zajlottak le vasárnap Törökországban a parlamenti választások, amelyek kimenetele dönti majd el, hogy a kormánypárt képes lesz-e bevezetni az elnöki rendszert, megszilárdítva ezzel Recep Tayyip Erdoğan államfő hatalmát.
Elkezdődött vasárnap délután a világ hét legfejlettebb ipari országát összefogó G7 csoport vezetőinek németországi csúcstalálkozója a bajor Alpokban fekvő Elmau kastélyszállóban (Schloss Elmau).
Mintegy hetvenezer hívő előtt szólított békére és a háborúk elítélésére Ferenc pápa szombaton Szarajevóban, ahol kiemelte: egyesek szándékosan akarnak összeütközéseket kelteni a különböző kultúrák és civilizációk között.
Az Oroszország elleni szankciók mellett való kitartás fontosságáról igyekszik majd meggyőzni az európai vezetőket Barack Obama amerikai elnök a G7-csoport vasárnap kezdődő bajorországi csúcstalálkozóján, azzal érvelve, hogy Moszkva megsérti az ukrajnai tűzszüneti megállapodást – derült ki a Fehér Ház előzetes tájékoztatásából.
End of content
End of content