Az autonómiáról vitáznak Felvidéken

Az autonómia kérdése mellett az anyanyelvoktatás helyzete is előkerül majd a Martosi Szabadegyetemen.

A Martosi Szabadegyetemet hagyományteremtő és egyúttal hiánypótló céllal, az erdélyi Tusványos mintájára 2013-ban rendezték meg először, s már első évadában a felvidéki magyarság legnagyobb nyári rendezvényévé vált. A szabadegyetemet – amelynek fő szervezői a Via Nova Ifjúsági Csoport és a révkomáromi Selye János Egyetem hallgatói önkormányzata (SJE HÖK) – idén július 8. és 12. között rendezik meg a hagyományos helyszínén, a Révkomáromhoz közeli Martos község Feszty parkjában.

Ismét beszélget Kövér és Berény

„A Martosi Szabadegyetem programja idén négy pilléren alapszik, ezek: közéleti vitafórumok és előadások, a fesztivál zenei kínálata, jótékonyság, illetve játékok és szórakoztatás” – mondta a rendezvény programbemutatóján Gubík László, a Via Nova elnöke. Hozzátette: a program összeállításakor sokszínűségre törekedtek, ezért reményeik szerint a fesztivál öt napja alatt a tizenévesektől a legidősebbekig mindenki talál majd kedvének valót a kínálatban.

A szabadegyetem közéleti előadásainak és vitafórumainak keretében a tavalyihoz hasonlóan ismét lesz nemzetpolitikai kerekasztal a négy külhoni magyar régió vezető politikusainak részvételével, valamint – ugyancsak a tavalyihoz hasonlóan – sor kerül a szabadegyetem védnöke, Kövér László országgyűlési elnök és Berényi József, a Magyar Közösség Pártjának elnöke közti beszélgetésre is.

Kisiskola és Tankcsapda

Idén kiemelt helyet kapnak a felvidéki magyar oktatásügy égető problémái, ezen belül a kisiskolák jövője és az anyanyelvoktatás, valamint ugyancsak külön vitafórumot szánnak a kárpátaljai magyarság helyzetének is. Az önkormányzatiság kérdésköréhez több programpont kötődik, ezek egyike Őry Péternek, az MKP alelnökének az önigazgatási koncepciókról szóló előadása lesz. A gazdasági témájú fórumok közül a szervezők a fiatalok adósrabszolgaságáról, valamint a kis- és közepes vállalkozások kitörési lehetőségeiről szóló előadásokat tartották fontosnak kiemelni.

A korábbi évadokhoz képest a legjelentősebb bővülés a fesztivál zenei kínálatban lesz. „Igazi Kárpát-medencei kavalkádot biztosítottunk a résztvevőknek” – mondta a zenei felhozatalról Gubík László. A programban olyan ismert együttesek és előadók is szerepelnek, mint a Tankcsapda, Rúzsa Magdi, Demjén Ferenc, a Beatrice, Deák Bill Gyula, a Balkán Fanatik, az Ismerős Arcok, a Kicsi Hang illetve a szerdai, nulladik nap estéjén a fesztivál újdonságának számító úszó színpadon fellépő Muzsikás együttes.

A szabadegyetemre ellátogatókat idén több újítás is várja. Szabó Dávid, az SJE HÖK elnöke ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott: a szervezésben a komfortra és az otthonosságra helyezték a hangsúlyt. Ezek az újítások egyebek mellett új, meleg vizes zuhanyozókat, jobb kivilágítást, mobiltöltő pontokat, pihenősarkot, rossz idő esetére fedett szabadtéri előadóhelyeket jelentenek. Ezenfelül a szervezők idén előzetes regisztráció fejében ingyenes hetijegyet biztosítanak minden, a tábor területén belül lakó középiskolás fiatalnak, valamint az összes, a fesztiválra ellátogató külhoni magyarnak is. A főiskolások és egyetemisták sem maradnak kedvezmény nélkül, számukra az elővételben megvásárolt jegyhez egy-egy korsó ingyen sört adnak rendezők.