A szlovák államnyelvtörvény abszurditása
Feljelentették a felvidéki magyar ifjúsági tábort. Természetesen a magyar nyelvű plakát miatt.
Feljelentették a felvidéki magyar ifjúsági tábort. Természetesen a magyar nyelvű plakát miatt.
A magyar nyelv nemzetmegtartó erejét hangsúlyozta a nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes az ELTE Kárpát-medencei Magyar Nyári Egyeteme megnyitóján kedden Budapesten.
Kövér László szerint nincs, és nem lehet többé határon túli és határon inneni magyar ügy.
A Vajdasági Magyar Szövetség parlamenti képviselője, Vicsek Annamária közbenjárásának köszönhetően megoldás születhet a Zentai Gimnázium ügyében.
Júliustól minden hónap első vasárnapján ingyenes a belépés a nagy olasz állami múzeumokba. Az első ingyenes vasárnapot most hétvégén tartották.
Az aligátorteknősnél is nagyobbra növő, annál az emberre sokkal veszélyesebb úgynevezett keselyűteknősre bukkantak vasárnap délután egy veresegyházi tóban.
A legmagasabb szlovén hegycsúcson egy héten belül ketten is életüket vesztették, köztük egy 37 éves magyar férfi.
A rendszerváltást feldolgozó három könyvet mutattak be csütörtökön Lakiteleken, a Kárpát-medencei Szabadegyetemen, mindhárom kötet a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum (Retörki) gondozásában készült el.
Nemzetközi huszár-, lovas-, íjász-, népzenei és néptánc-találkozót rendeznek szombattól egy héten át a verőcei Lósi-völgyben, az előadásokkal tarkított programokra 10-15 ezer látogatót várnak a szervezők.
A szorgalmi időszak a legtöbb intézményben, többek között az ELTE-n, a Corvinuson, az Óbudai Egyetemen és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen szeptember 8-án, hétfőn kezdődik, és december 12-ig vagy december 13-ig tart.
End of content
End of content