Teret neveznek el Szent-Györgyi Albertről Szegeden
A szegedi közgyűlés pénteken úgy döntött, hogy Szent-Györgyi Albert Nobel-díjas tudósról teret neveznek el.
A szegedi közgyűlés pénteken úgy döntött, hogy Szent-Györgyi Albert Nobel-díjas tudósról teret neveznek el.
Nem lehet a tömbben élő magyarság érdekeit a szórványban élők ellen érvényesíteni – mondta Kelemen Hunor a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumban.
Az egy háztartás-egy gyerek elvhez 30 éve ragaszkodnak Kínában. Most a kormány részlegesen szakíthat azzal a politikájával, hogy bünteti azokat, akik második gyereket is vállalnak – legalábbis az állami tulajdonú Xinhua hírügynökség szerint.
Barokk kort megidéző frizurákat és öltözetet hoztak Szabadkára az iskolások.
Nemzetközi diáknapAz egyik népszerű közösségi oldalon idétlenebbnél idétlenebb világnapokat hoznak létre a felhasználók.
A magyar közszolgálati média M2 tévécsatornája nyerte el az Eutelsat műhold-üzemeltető nemzetközi cég első díját a gyerekcsatorna kategóriában – tájékoztatta az MTI-t péntek este Velencéből Horváth Vanda, a csatorna főszerkesztője.
A nemzetpolitikai stratégia megújítása, az egyszerűsített honosítás és a jövő évi választásra való felkészülés szerepelt a Magyar Állandó Értekezlet múlt csütörtöki ülésének napirendjén. A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség képviseletében a tanácskozáson részt vett Kovács Miklós elnök, valamint Brenzovics László és Gulácsy Géza alelnökök.
A magyar kormány támogatja a határon túli magyarok reális autonómiatörekvéseit, legyenek azok területiek vagy kulturálisak – hangsúlyozta Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára a szabadkai Pannon RTV Szubjektív című műsorában csütörtökön sugárzott interjújában.
Több mint 12 évvel a merénylet után nyílt meg a négy torony egyike. New York polgármestere szerint nagy nap ez a város életében.
Országos stresszfelmérést indított a Semmelweis Egyetem (SE) Magatartástudományi Intézete, a bárki által elérhető kérdőív kitöltése anonim, a válaszadók azonnali visszajelzést kapnak saját eredményeikről.
End of content
End of content