Szerbiában is jelentősen mérséklődött az infláció
Szerbiában jelentősen mérséklődött az éves szintű infláció októberben a lassuló hazai kereslet és banki hitelezés, az alacsonyabb élelmiszerárak, valamint a jó termés hatására.
Szerbiában jelentősen mérséklődött az éves szintű infláció októberben a lassuló hazai kereslet és banki hitelezés, az alacsonyabb élelmiszerárak, valamint a jó termés hatására.
Az Európai Minőségügyi Szervezet (EOQ) 1988. november 12-ére hirdette meg az első minőségügyi világnapot.
Közel ötvenmillió forinttal támogatja a külhoni magyar közoktatás megerősítését az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelési államtitkársága.
Visszaérkezett a Földre hétfő reggel a Szojuz űrhajó három űrhajóssal és az olimpiai fáklyával, amellyel két kozmonauta két nappal korábban űrsétát tett a Nemzetközi Űrállomáson.
Szerte Németországban megemlékeztek a hét végén a 75 évvel ezelőtti zsidóellenes pogromsorozat, a kristályéjszaka áldozatairól.
A kárpátaljai görögkatolikus magyar papság áldozatvállalását idézte fel Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes a sztálini terror kárpátaljai magyar áldozataira emlékező rendezvényen pénteken az Országházban.
Több mint tízezer halálos áldozata lehet a Fülöp-szigetek kö- zépső részén végigsöpört Haiyan tájfunnak Leyte szigetén és környékén.
A hollywoodi filmcsillagból feltalálóvá előlépett Hedy Lamarr korábbi életében semmi sem mutatott arra, hogy híres feltaláló válik belőle.
A Csíkszeredai Bíróság érvénytelenítette azokat az ügyészségi határozatokat, amelyek szerint nem indul bűnvádi eljárás a székely zászlót kitűző Hargita megyei polgármesterek és intézményvezetők ellen.
November 10-étől minden vasárnap találkozhatnak a nézők az M2 új gyermekvetélkedőjével, A legokosabb osztállyal.
End of content
End of content