Dr. Szabó László Zsolt vezeti a közmédiát
Dr. Karas Monika, a Médiatanács elnöke Dr. Szabó László Zsoltot, az MTVA eddigi vezérigazgató-helyettesét bízta meg a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap vezérigazgatói feladatainak ellátásával.
Dr. Karas Monika, a Médiatanács elnöke Dr. Szabó László Zsoltot, az MTVA eddigi vezérigazgató-helyettesét bízta meg a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap vezérigazgatói feladatainak ellátásával.
Annak emlékére, hogy 1945. október 24-én lépett hatályba a világszervezet alapokmánya.
Magyar-szlovák történelemórát tartanak a megbékélés jegyében október 26-án a felvidéki Füleken – közölte a Füleki Vármúzeum és a Charta XXI Megbékélési Mozgalom az MTI-vel.
Törvényt fogadott el Ausztráliában az azonos nemű párok házasságának engedélyezéséről kedden a fővárost, Canberrát magában foglaló szövetségi terület parlamentje.
A nemzetpolitikai helyettes államtitkár szerint az autonómia ügye mellé minden erdélyi politikai erő odaállt, ez jelentheti a biztosítékát a magyar jövőnek.
A fiatalkorúak túlzott alkoholfogyasztásának visszaszorítását szeretné elérni az ír kormány azzal a keddi döntésével, amely minimálárat szabna az alkoholtermékeknek.
Számarányukhoz képest a vajdasági magyarok regisztálnak legtömegesebben a 2014-es magyarországi választásokra.
Semmi sem maradhat ma már titokban, a műholdas felvételeket használó Google Earth mindent leleplez.
Békéscsabán az MTVA Kós Károly Kollégiuma október 13-a és 15-e között konferenciát szervezett Kisebbségi Lét és Identitástudat a Kárpát-medencében címmel.
Gál Kinga európai parlamenti képviselő asszony meghívására és támogatásával, a Kisebbségekért – Pro Minoritate Alapítvány szervezésében, 43 fős kárpát-medencei csoport tett látogatást az Európai Unió brüsszeli Parlamentjében 2013. október 16-18. között.
End of content
End of content