A hallgatás stratégiája uralja a vajdasági magyar közéletet”
A hallgatás stratégiája uralja a vajdasági magyar közéletet – hangzott el a Napló Kör vitaestjén Szabadkán.
A hallgatás stratégiája uralja a vajdasági magyar közéletet – hangzott el a Napló Kör vitaestjén Szabadkán.
Megduplázódott az érdeklődés a magyart, mint idegen nyelvet oktató kurzusok iránt Pozsonyban, miközben egyre népszerűbbek azok a tematikus városnéző túrák is, ahol hangsúlyozzák a magyar történelmet.
A brit kormány megegyezett egy új nukleáris erőmű építéséről, így majdnem 20 év óta először épülhet ilyen fajta energiaforrás az országban, írja a BBC.
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület az év madara cím odaítélésével a figyelmet szeretné felhívni a veszélyeztetett fajra.
A befizetendő összeg többszörösét gyűjtötték össze az erdélyi támogatók a marosvásárhelyi Lakó Péterfi Tündének, aki aprópénzben készül kifizetni a kétnyelvű piaci feliratok osztogatásáért kiszabott bírságot – derült ki szombaton, amikor segítőtársaival megszámolták a több mint egytonnányi aprópénzt.
A Csontritkulás, az osteoporosis Világnapját korábban június 24-én, 1999 óta október 20-án tartják az ENSZ egészségügyi szervezetének, a WHO-nak az indítványára. Magyarországon 1996-ban rendezték meg először.
Székelyföld az utóbbi évtized legnagyobb demonstrációjára készül.
Áder János szerint Deák Ferenc nemcsak remélte a polgári Magyarországot, hanem kitartó, aprólékos munkával, türelmes tudással olyan erős sziklára építette, amely a nemzetet sokáig megtartja szabadságban, fejlődésben és önbecsülésben.
Jóváhagyta a kisebbségügyi kormánybiztos hivatalának a Szlovákiában élő kisebbségek helyzetéről szóló jelentését szerdai ülésén Robert Fico kabinetje, a felvidéki magyarság politikai érdekképviselete szerint azonban a jelentés hiányos, és illuzórikus képet fest.
Nemzeti ünnepünkről a közmédia méltó módon emlékezik. Játékfilmek, dokumentumműsorok, élő kapcsolások szerepelnek a jeles nap palettáján.
End of content
End of content