Hungarikum Napok Egerben
Solymász-bemutató, mesterség-bemutató, táncház és – a kézzel húzott rétestől a csabai kolbászig – mindenféle finomság vár az egri Hungarikum Napokon október 18-20 között az Agria Parkban.
Solymász-bemutató, mesterség-bemutató, táncház és – a kézzel húzott rétestől a csabai kolbászig – mindenféle finomság vár az egri Hungarikum Napokon október 18-20 között az Agria Parkban.
Egyre több jel utal arra, hogy a 2011. március 11-i földrengésben és szökőárban súlyos sérüléseket szerzett fukusimai atomerőműnél komoly gondok vannak – annak ellenére, hogy a japán kormány és az erőmű üzemeltetője korábban magabiztosan nyilatkozott az elhárítás sikereiről.
A tatabányai székhelyű Edutus Főiskola keretein belül működő Collegium Talentum tehetségtámogató rendszer idén harminc taggal bővült, így már 100 diákja van, akik a Kárpát-medence különböző régióiból érkeztek.
Az erdélyi Sztánán vasárnap délben felavatták Kós Károly mellszobrát, Gergely Zoltán szobrászművész alkotását. Az ünnepségen az erdélyi magyar közélet számos kiemelkedő személyisége vett részt.
Tőkés László szerint teljes körű autonómia-rendszerre van szükség az egész Kárpát-medencében.
„Kisebbségi lét és identitástudat a Kárpát-medencében” címmel tart konferenciát Békéscsabán az MTVA Kós Károly Kollégiuma. A rendezvényre a téma elismert szakértői, a külhoni magyar kisebbség jeles képviselői fogadták el a felkérést.
Guinness-rekorddal készülnek szombaton, az artritisz világnapján a Millenáris parkban: a világ legnagyobb – 86,4 négyzetméteres – képeslapját mutatják be, amelyet Magyarország nyolc városában reumatoid artritiszben (RA) szenvedő betegek festettek a „RAgadj ecsetet” program keretében.
Kína és az Európai Unió 350 milliárd jüan (45 milliárd euró, 13,27 billió forint) névértékű valutacsere-megállapodást kötött – jelentette pénteken a kínai média, hozzátéve, hogy ezzel Peking nagy lépést tett valutája nemzetközi szerepének növelése érdekében.
A Nemzetközi Tojásszövetség 1999-ben hirdette meg minden év októberének második péntekére A TOJÁS VILÁGNAPJÁt.
Elsöprő többséggel, 620 igen szavazattal elfogadta kedden az Európai Parlament (EP) strasbourgi plenáris ülése a dohánytermékekről szóló új irányelvet, amely azonban csak akkor lesz hatályos, ha a tagállamok minisztereit tömörítő tanács is elfogadja.
End of content
End of content