Új szigetet hozott létre a földrengés
Egy 6-8 méter magas miniszigetet hozott létre az Arab-tengerben a keddi pakisztáni földrengés.
Egy 6-8 méter magas miniszigetet hozott létre az Arab-tengerben a keddi pakisztáni földrengés.
Kovászna megye és Sepsiszentgyörgy önkormányzata létrehozza Sepsiszentgyörgyön a Székely Határőrség Múzeumát – jelentette be Tamás Sándor, Kovászna megye önkormányzatának a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) színeiben megválasztott elnöke.
A csabai kolbásszal, a hízott libából előállított termékekkel, a tokaji aszúval és a Béres-cseppel bővítette a hungarikumok gyűjteményét a Hungarikum Bizottság keddi, székesfehérvári ülésén – jelentette be a bizottság elnöke.
Kína a fiatalok védelmében – az erkölcstelen és agresszivitást kifejező tartalmak fokozott szűrésével – megszigorítja az internetes oldalak és az okostelefonok alkalmazásainak ellenőrzését – jelentette a kínai média szerdán.
Egy két- és egy hároméves kislány megfulladt Kelet-Kínában, miután otthon játék közben bebújt a mosógépbe – jelentette a helyi média kedden.
A kötelező költségvetési zárolások nem érintették a határon túli magyarság támogatására előirányzott forrásokat – hangsúlyozta Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter, amikor a határon túli magyar közösségekkel kapcsolatos minisztériumi tevékenységről számolt be a Parlamentben a Nemzeti összetartozás bizottságának ülésén.
Szent Mihály napjához kapcsolódik a köztévé hagyományőrző programsorozata, az Itthon vagy! Magyarország, szeretlek!
A Kárpát-medencei magyar média szerepének és jelentőségének szentelt tanácskozás résztvevői a következő zárónyilatkozata fogadták el.
A nyíregyházi E-misszió Természet- és Környezetvédelmi Egyesület és a beregszászi Gordiusz Magyar Diákszövetség a Magyarország-Szlovákia-Románia-Ukrajna ENPI Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007-2013 keretén belül végrehajtott, „Hulladékcsökkentés komposztálással – komposztálás népszerűsítése Kárpátalján és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében” című pályázatának eredményeiről számol be.
A Magyarkert Magyarország öko-központja, Magyarország domborzati és vízrajzi 1:1000 méretarányú makettje, 93.000 négyzetméteren 3200 db növény gyűjteményes kertje, integrált kalandpark, alkotóművészi találkozóhely, öko-kikapcsolódás.
End of content
End of content