Megtalálták az elveszett várost
Sem a neve, sem egykori kiterjedése nem ismert annak az ókori városnak, melyre egy építkezés során bukkantak Törökországban.
Sem a neve, sem egykori kiterjedése nem ismert annak az ókori városnak, melyre egy építkezés során bukkantak Törökországban.
Barack Obama amerikai elnök katasztrófa sújtotta területté nyilvánította kedden New York állam egy részét.
A Szlovákiai Magyar Televíziósok Szövetsége 2012. október 26-án közgyűlést tartott Füleken. A televíziós szakemberek elégedetlenségüket fejezték ki, hogy a Szlovák Köztársaság törvényhozása továbbra sem változtatta meg a magyar nyelvű televíziózást érintő korlátozásokat.
Elérte New Jerseynél a Sandy poszt-trópusi ciklon központja az amerikai szárazföldet – jelentette helyi idő szerint hétfő este az amerikai Nemzeti Hurrikánközpont (NHC).
Zák-Malina Hedvig és ügyvédje, Roman Kvasnica kapta a Szlovákia Magyarok Kerekasztalának (SZMK) Civil Társadalom Fejlesztéséért Díját. Az elismerést Révkomáromban adták át az SZMK éves konferenciáján.
A magyar gyermekek 22 százaléka mélyszegénységbe születik, és közülük minden második 6 éves korára még nem iskolaérett.
Gasztroturizmus négy országon keresztül.
Trianoni emlékművet avattak a főváros XIV. kerületében, a Thököly út és a Dózsa György út kereszteződésében szombaton.
Az Egyesült Államok történelmének legnagyobb kiterjedésű, több tízmillió embert érintő vihara lehet a Sandy (másik nevén Frankenstorm) hurrikán.
Tizenegyedik alkalommal lett rózsaszín a fővárosi Lánchíd vasárnap az Egészség Hídja Összefogás Egyesület által szervezett kampány keretében, amely a mellrákra, megelőzésére, illetve a szűrések és önvizsgálatok fontosságára hívja fel a figyelmet.
End of content
End of content