Történelmi kinevezés: magyar elnök az Európa Tanácsban
Az Európa Tanács rasszizmusellenes bizottságának lesz az elnöke öt évig Kaltenbach Jenő.
Az Európa Tanács rasszizmusellenes bizottságának lesz az elnöke öt évig Kaltenbach Jenő.
Viszonylag lassú ütemben ugyan, de továbbra is süllyed az északkelet-olaszországi Velence városa – figyelmeztetnek szakemberek a legújabb műholdas vizsgálatok eredményei alapján.
A válságban sem csökken a kereslet a luxus iránt Nagyváradon, sőt, mind a lakás-, mind az autóeladások terén húsz százalékos a növekedés – állítják a kereskedők.
Mihail Gorbacsov bejelentette, hogy szándékában áll újjáéleszteni szociáldemokrata pártját, de nem akar annak élére állni.
Az évszázadok óta gyógyító hatásáról ismert tó, az itt folyó gyógyítás, illetve maga a település története ismerhető meg azon a csütörtökön megnyílt állandó tárlaton, amely először mutatja be átfogóan Hévíz múltját.
Ellopták a legdrágábban vett magyar festményt, Csontváry Kosztka Tivadar Szerelmesek találkozása című képét.
Jóváhagyták a Tretyakov képtár bővétésével kapcsolatos terveket.
Hangolódnak a magyar pártok is az idei román helyhatósági és parlamenti választásokra. Bár mindenki az összefogást hangsúlyozza, egyelőre csak a széthúzás látszódik.
A Transzaero orosz légitársaság szeretné lízingelni a Malév által korábban használt repülőgépeket – értesült a Vedomosztyi című orosz napilap.
A hadvezetés alkalmatlansága miatt fellázadt kiskatonák minisztereket tartóztattak le, de az elnököt állítólag nem akarják elkergetni.
End of content
End of content