Rendhagyó módon lehet autót kölcsönözni Bécsben
Az autókat nem kell visszavinni arra az állomásra, ahol kölcsönvették őket, bárhol leállíthatók.
Az autókat nem kell visszavinni arra az állomásra, ahol kölcsönvették őket, bárhol leállíthatók.
A szórványban élő magyarság fogyott leginkább 2001 óta Szlovákiában, a magyarság arányának legalacsonyabb mértékű csökkenése pedig azokon a településeken mutatkozott meg, ahol még lehet tömbmagyarságról beszélni – derült ki a 2011-es népszámlálás eredményeinek településekre lebontott kimutatásából, amelyet a napokban hozott nyilvánosságra a pozsonyi Statisztikai Hivatal (SÚSR).
Az Olimpiai időszak után sem megy nyári szünetre az m1: két sikersorozatot is műsorra tűz a nyári játékok utáni napokban.
Alapítványt hoznak létre 1,3 millió euróból a Kárpát-medencében élő magyar nemzetiségű, elsősorban nehéz anyagi helyzetben lévő gyerekek táboroztatására – jelentették be a XXIII. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor, a Tusványos tusnádfürdői rendezvényén; erről pénteken közleményben tájékoztatták az MTI-t.
Hetedik alkalommal telt meg a krasznahorkai kemping fiatalokkal, miközben idén ünnepelte alapításának 20. évfordulóját a Kárpátaljai Nyári Szabadegyetem.
A magyar összefogás szükségességéről beszéltek a külhoni magyar politikai szervezetek vezetői pénteken, a 23. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor fősátrában rendezett nemzetpolitikai kerekasztalon.
Nyilvánosságra hozták a Határtalanul! külhoni tanulmányi kirándulási program nyerteseinek listáját; a következő tanévben 17 ezer diák és kétezer pedagógus vehet részt utazáson.
Életbe lépett pénteken a vízummentes kishatárforgalmi rendszerről szóló szerződés Lengyelország és Oroszország között Kalinyingrád térségében – olvasható a lengyel belügyminisztérium közleményében.
Böröcz István vezérigazgató a külhoni alkotóműhelyek, csoportok integrációjának elemeit ismertette Tusnádfürdőn.
„Magyarnak lenni jó!” – szól az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács szlogenje. Ezt hirdették a tusványosi szabadegyetem e témában megszólalt szakértői is, akik elmondták: olajozottan, sőt egyre jobban halad az egyszerűsített honosítás folyamata. Alighanem ezt egyedül a szlovákiai magyarok nem érzik így.
End of content
End of content