„Nem haragszunk” – megszólalt az új pozsonyi magyar nagykövet
Balogh Csaba pozsonyi magyar nagykövet szerint a készülő választási törvényben nem lenne szabad megkülönböztetni a magyarországi és a határon túli magyar állampolgárokat.
Balogh Csaba pozsonyi magyar nagykövet szerint a készülő választási törvényben nem lenne szabad megkülönböztetni a magyarországi és a határon túli magyar állampolgárokat.
287 autót tartottak vissza a rendőrök azóta, hogy július 1-jétől lehetőségük van erre – közölte az ORFK a vezess.hu-val. A rendőrök immár elvehetik a forgalmiját annak a külföldinek, akit szabálytalanság közben lefotóztak, ám fizetni mégsem akar.
A világtrendbe illeszkedik a magyar chips- és üdítőital-adó, amelynek – mint az az ENSZ-közgyűlésnek a nem fertőző betegségekkel kapcsolatos tanácskozásán is kiderült – követői vannak a világban – jelentette ki az MTI-nek New Yorkban helyi idő szerint hétfő este Szócska Miklós, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium egészségügyért felelős államtitkára.
Arne Holzhausen eredeti képzettségét tekintve japanológus: Tokióban végezte egyetemi tanulmányait, később a berlini Freie Universitäten képezte magát tovább. Ezt követően előbb a Dresdner Banknál, majd az Allianz biztosítónál dolgozott. Utóbbi cégnél senior economist (vezető közgazda) titulust kapott: ebben a minőségben ő vezeti a társaság Insurance and Wealth Market osztályát. Magyarán azt kutatja, hogyan oszlik meg…
Szerbiában a héten megkezdődik a népszámláló biztosok felkészítése, ők lesznek azok, akik a népszámlálás időtartama alatt a városokat, a falvakat, a településeket járják majd október 1. és 15. között.
Nem lesz könnyű megvalósítani a romániai magyar pártok közötti jövőbeni összefogást – ez olvasható ki a romániai magyar sajtó hétfői kommentárjaiból, amelyek az adott lap politikai beállítottsága szerint elemzik az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNT) bejegyzése után kialakult helyzetet és a magyarság politikai képviseletének a jövőjét. A bukaresti Új Magyar Szó (ÚMSZ) hasábjain Székely Ervin emlékeztet…
Több felmérés is nyilvánosságra került a tíz évvel ezelőtti New York-i terrortámadás jubileuma kapcsán, melyek azt vizsgálták, azóta milyenné vált az amerikaiak és a muszlimok kapcsolata.
Senki nem hajlandó koalícióra lépni velük.
Bár Pozsony ma bírálja Orbán Viktor kormányát, hogy tartós magyarországi lakhely nélkül osztogat állampolgárságot a külhoni magyaroknak, a múltban maga is ezt tette, s anélkül adott állampolgárságot a külföldi szlovákoknak, hogy azoknak tartós lakhelyük lett volna Szlovákiában – írja a Sme című szlovák liberális napilap hétfőn.
Éljenek a kettős állampolgárság lehetőségével – erre bátorította vasárnap Clevelandben az ott élő magyarok képviselőit Schmitt Pál köztársasági elnök, aki az ohiói városban megkoszorúzta Mindszenty József bíboros szobrát a főpapról elnevezett téren. Az államfő előtt szombaton tizenhárom cleveland-i magyar tette le az állampolgársági esküt.
End of content
End of content