Műfészket telepítettek nagyfeszültség alatt ragadozó madaraknak
A MAVIR szakemberei egy mintegy 27 méter magas, nagyfeszültség alatt álló villamos távvezeték tartóoszlopán helyeztek el műfészket a ragadozó madarak részére.
A MAVIR szakemberei egy mintegy 27 méter magas, nagyfeszültség alatt álló villamos távvezeték tartóoszlopán helyeztek el műfészket a ragadozó madarak részére.
Romániában van a legtöbb írástudatlan felnőtt Európában – az ENSZ felmérése szerint. Hat százalék még a nevét sem tudja leírni. Főként a romák körében jelentős az analfabetizmus. Ezen segítene a nemzetközi Grundtvig program, amelyet nemcsak Hargita megye, hanem a helyi roma szövetség is támogat – számolt be a Duna Televízió Híradója.
A kettős állampolgárság jogintézményének megalkotása történelmi siker Magyarország számára
A romániai magyarság szempontjából kedvező népszámlálási részeredményekről számoltak be hétfőn Kolozsváron tartott sajtóértekezletükön a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) tisztségviselői, akik szerint az eddigi adatok azt bizonyítják, hogy sikeres volt e szervezet tájékoztató, tudatosító kampánya.
Schmitt Pál köztársasági elnök szerint határon túli politika helyett nemzetpolitikára van szükség, ennek alapja a jövőre hatályba lépő alaptörvény, amely egységes magyar nemzetről beszél, továbbá a magyar állampolgársággal is kifejezett tényleges egység.
A magyar politikai osztály közös felelősségéről beszélt az elmúlt húsz év nemzetpolitikájával kapcsolatban Kövér László, az Országgyűlés elnöke a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) tizedik plenáris ülésének szerdai nyitónapján. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes azt hangsúlyozta, hogy a magyar kormány minden jogi segítséget megad az állampolgárságától megfosztott felvidéki vállalkozónak, az erdélyi autonómiatörekvésekkel kapcsolatban pedig kijelentette: azok „soha nem…
Révkomáromi székhellyel négy magyarországi és öt szlovákiai település helyi televízióiból hoz létre hálózatot a Pons Danubii Európai Területi Együttműködési Csoportosulás (EGTC)
Nagy erejű, a Richter-skálán mérve 6,2-es fokozatú földrengés rázta meg kedden Bolívia északi részét, de esetleges áldozatokról, illetve károkról nem érkezett jelentés.
Bár meghívták Overdose-t, a magyar csodaló mégsem vehet részt Hongkongban a Távol-Kelet legnagyobb sprintfutamán.
Az eset ugyan Pakisztánban történt, de ettől nem kevésbé abszurd, és sajnos egyáltalán nem zárható ki, hogy más országok túl lelkes nyelvvédő politikusai vagy hivatalnokai is kedvet kapnak hasonló tiltások bevezetéséhez.
End of content
End of content