A magyarok nem írták alá a pozsonyi emberi jogi nyilatkozatot
Túl általános, szinte semmitmondó volt – állítja a magyar küldöttség vezetője. Javaslatait a szlovák parlament illetékes bizottságának elnöke elutasította.
Túl általános, szinte semmitmondó volt – állítja a magyar küldöttség vezetője. Javaslatait a szlovák parlament illetékes bizottságának elnöke elutasította.
Milliók ünnepelték tegnap világszerte Írország védőszentjének, Szent Patriknak ünnepét, hogy a gazdasági válság gondjai ellenére felhőtlen szórakozással emlékezzenek meg a keresztény hittérítő életéről. Eközben az amerikai elnök bejelentette, látogatást tesz májusban a kelták földjére.
Hivatalosan pénteken adták át a jövőben Liszt Ferenc nevét viselő Ferihegyi repülőtér 2-es termináljának megújult csarnokát. Az íves acél-üveg épület Budapest egyik jelképe lehet, hiszen a repülővel érkezők először ezzel találkoznak a fővárosban.
Szerbiában levetetnék a nemrégiben felavatott Damjanich Jánost ábrázoló szobrot. A 48-as szabadságharc tábornoka szerb származása ellenére a magyar oldalon harcolt, így hazájában nemzetárulóként tekintenek rá. Az Adán felállított mellszobor ellen a Szerb Haladók Pártja tüntetéssel akar tiltakozni.
Kate Middletonnak Vilmos helyett Harry herceg lett a férje – egy bögrén. A csupor kínai gyártmány, oldalán Vilmos herceg menyasszonyának arcképe mellett azonban nem jövendőbelije, Vilmos portréja, hanem öccséé, Harryé látható. A kínai gyártó minden bizonnyal nem viccből, hanem tévedésből boronálta össze termékén a leendő walesi hercegnét annak vőlegénye helyett a sógorával, mivel a bögrén…
A japán mérnököknek sikerült kiépíteniük egy elektromos vezetéket a fukusimai atomerőműhöz, s még szombaton négy reaktornál akarják helyreállítani az áramszolgáltatást – közölte a szigetország atombiztonsági ügynöksége. A vezetéket csatlakoztatták a Fukusima-1 erőmű áramfogadó pontjához. Innen elsőként a kettes reaktorhoz akarják eljuttatni az áramot: az indoklás szerint azért, mert a négy legveszélyeztetettebb reaktor közül ez szenvedte…
Bukarestben bekérették a külügyminisztériumba a magyar nagykövetet, miután ellenzéki politikusok – sajtóbeszámolók alapján – azt állították, hogy a magyar kormányfő románellenes üzeneteket küldött az országba március 15-én. Az ügyben szerda este több órás vita folyt a bukaresti parlamentben is, mára azonban kiderült, hogy félrefordították a Marosvásárhelyen elhangzott beszédeket.
A kormány sem tandíjat, sem képzési hozzájárulást nem tervez bevezetni a felsőoktatásban – mondta Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter csütörtökön, az Országgyűlés oktatási bizottsága előtt, évi rendes meghallgatásán. A tárcavezető a bizottság tagjainak kérdéseire válaszolva úgy fogalmazott, a minisztériumán belüli közhangulatnak megfelelően maga is azzal értene egyet, ha a tankötelezettség felső korhatárát legfeljebb 16 évre…
Lehmann Kristóf, a tokiói Waseda Egyetem hallgatója átélte a földrengést a japán fővárosban és két blogbejegyzést készített róla. A posztokat eredeti formájukban – szerkesztés nélkül – adjuk közre. Rengés news képekben – 2011. március 12., Szombat Üdv mindenkinek! Sikeresen hazajutottam 1 nappal a nagy rengés után, és szerencsére a környezetben mindenki jól van. Tokió nyalogatja…
Az ENSZ Biztonsági Tanácsa csütörtökön New Yorkban megszavazta a Líbia feletti légtérzár megteremtéséről és minden, a támadás által fenyegetett civil lakosság védelmében szükséges intézkedés meghozataláról szóló határozatot.
End of content
End of content