Félmilliárdos forrásból indulhat a Határtalanul tanulmányi program

Kiírták a Határtalanul tanulmányi kirándulási program pályázati felhívását – jelentették be április 30-án.

 

 

 

Répás Zsuzsanna nemzetpolitikai helyettes államtitkár úgy nyilatkozott: a program célja, hogy minél több magyar diák megismerhesse a határon túli magyarok életét. A Határtalanul program 500 millió forintos állami támogatásból valósul meg.

   Egy diák utazásához 33 ezer forintos támogatási összeggel járul hozzá a Határtalanul program. A számítások szerint ez az összeg fedezi a szállás és az utazási költségeket. A nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes, Semjén Zsolt április 30-án elárulta: az állami támogatás az utak 80 százalékát finanszírozza, a rendelkezésre álló összeget pedig minden évben emelni fogják, hogy egyre több gyermek részt vehessen a programban. A pályázatok beérkezési határideje június 3. Az elbírálás augusztus közepéig megtörténik, így szeptembertől már indíthatják a tanulmányi utakat a határon túli magyar területekre.
A hírek szerint bejegyezte a Fővárosi Bíróság a Bethlen Gábor Alapkezelőt április 18-án, ezzel mindenki számára átlátható módon lehet támogatni a határontúli magyar közösségeket – írja az index.hu. Az alapkezelő forrásai idén 12 milliárd forintot tesznek ki.
A Bethlen Gábor Alapkezelő bírósági bejegyzésével elhárult minden akadály a különböző pályázatok kiírása elől, s a felhívások közzététele május közepéig megtörténhet. Az alap az idei büdzsé alapján mintegy 12 milliárd forinttal gazdálkodik majd. Május közepéig kiírják a pályázatokat a Bethlen Gábor Alapkezelő forrásaira.

Forrás: hirtv.hu