Két túlélőt találtak 9 nappal a földrengés után Japánban
Két túlélőt találtak kilenc nappal a Japán északkeleti részét megrázó földrengés után Isinomaki városában – közölte vasárnap a rendőrség.
Két túlélőt találtak kilenc nappal a Japán északkeleti részét megrázó földrengés után Isinomaki városában – közölte vasárnap a rendőrség.
Alekszandr Lukasevics orosz külügyi szóvivő közölte: „Moszkvában sajnálattal vették tudomásul a fegyveres akciót, amelyet országok egész sora hajtott végre Líbiában az ENSZ Biztonsági Tanácsának sietősen elfogadott 1973. számú határozatára hivatkozva”. A szóvivő felszólította a líbiai válságban szemben álló feleket, valamint a katonai művelet résztvevőit, hogy tegyenek meg mindent a polgári lakosság szenvedéseinek elkerülésére…
A fekete március a romániai magyarság szabadságharcának a része, és erre minden évben emlékezni kell – hangsúlyozta szombaton Marosvásárhelyen Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke a harmincegy évvel ezelőtti véres események évfordulóján. A Vatra Romaneasca elnevezésű nacionalista szervezet 1990 márciusának közepén 13 busznyi, zömében ittas „tüntetőt” szállított Marosvásárhelyre a környékről, akik…
Légi támadás érte vasárnap hajnalban Tripolit, s válaszul működésbe léptek a líbiai légvédelmi ütegek. Egy azonosítatlan repülőgép repült át a líbiai főváros déli része felett, Moammer Kadhafi líbiai vezető megerősített szálláshelyénél, amelynek része egy laktanya is. Helyi idő szerint hajnali két óra húsz perckor megszólaltak a légvédelmi ágyúk, vörös csíkokat rajzolva…
A Moammer Kadhafi líbiai vezetőhöz hű erők szombaton tüzérségi tűz alá vették a kelet-líbiai Bengázi városának központját – jelentette az al-Dzsazíra arab hírtelevízió.
Az európai és a magyar tudomány helyzetéről, valamint az innovációpolitika legfontosabb kérdéseiről egyeztetett a Magyar Tudományos Akadémia elnöke és az Európai Unió kutatásért, innovációért és tudományért felelős biztosa.
Túl általános, szinte semmitmondó volt – állítja a magyar küldöttség vezetője. Javaslatait a szlovák parlament illetékes bizottságának elnöke elutasította.
Milliók ünnepelték tegnap világszerte Írország védőszentjének, Szent Patriknak ünnepét, hogy a gazdasági válság gondjai ellenére felhőtlen szórakozással emlékezzenek meg a keresztény hittérítő életéről. Eközben az amerikai elnök bejelentette, látogatást tesz májusban a kelták földjére.
Hivatalosan pénteken adták át a jövőben Liszt Ferenc nevét viselő Ferihegyi repülőtér 2-es termináljának megújult csarnokát. Az íves acél-üveg épület Budapest egyik jelképe lehet, hiszen a repülővel érkezők először ezzel találkoznak a fővárosban.
Szerbiában levetetnék a nemrégiben felavatott Damjanich Jánost ábrázoló szobrot. A 48-as szabadságharc tábornoka szerb származása ellenére a magyar oldalon harcolt, így hazájában nemzetárulóként tekintenek rá. Az Adán felállított mellszobor ellen a Szerb Haladók Pártja tüntetéssel akar tiltakozni.
End of content
End of content