Közel 400 ezer ukrán menekült kapott különleges védettségi vízumot Csehországban
A felnőtt ukrajnai menekültek 71,5 százaléka nő, 28,5 százaléka pedig férfi.
A felnőtt ukrajnai menekültek 71,5 százaléka nő, 28,5 százaléka pedig férfi.
A listára Görögország, Dánia, Szlovénia, Horvátország és Szlovákia került fel.
A beléptetettek közül a rendőrség 342 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást.
A hírt a Fehér Ház közölte.
A fogmosás igazán a második világháború után kezdett elterjedni az USA-ban.
Ünnepeljük együtt Nándorfehérvár hőseit július 22-én!
Gyűjtést szerveznek a szombati Ez az nap! keresztény könnyűzenei rendezvényen.
Az EU vezetése azt akarja elérni, hogy minden tagállamban korlátozzák a középületek hűtését.
Vonattal 12 ember – köztük 4 gyerek – érkezett az ukrajnai háború elől menekülve Budapestre.
Az ukrajnai háború hatásait, Európa jövőjét és a magyar nemzetpolitika eredményeit elemezték szerdán Tusnádfürdőn.
End of content
End of content